A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A lakásban élőknek sem kell feltétlenül lemondaniuk a kertészkedésről, az erkélyen is csodás környezetet teremthetünk virágok, fűszereket, gyümölcsök ültetésével és gondozásával. Adunk néhány tippet a választásokhoz.
Úgy tűnik, a tavasz most már tényleg végérvényesen felülkerekedett, ha eddig ki is vártunk, ideje elkezdeni az ültetést, amit kertes ház nélkül is megtehetünk. Sok mindent lehet ugyanis balkonládákban is termeszteni, és még egy kisebb erkélyen is kialakíthatjuk a magunk mini édenkertjét. Kedvcsinálónak hoztunk néhány ötletet.
A fűszernövények remek választások az erkélyekre. Illatosak, frissen szedhetők, a legegyszerűbb ételeket is képesek feldobni, ráadásul általában kis helyet foglalnak el, így jól érzik magukat cserepekben is. Napos teraszokon ki lehet próbálni a kakukkfüvet, zsályát, rozmaringot és metélőhagymát, míg az árnyékosabb balkonládákba inkább mentát, koriandert és petrezselymet érdemes ültetni.
Ha vannak otthon szobanövényeink, meleg időben kitehetjük őket egy kis nyaralásra az erkélyre. A kaktuszok és pozsgások kifejezetten élvezik a napsütést, ezzel szemben a zebraleveleket, filodendronokat vagy gyengébb páfrányokat inkább az erkély árnyékosabb, védettebb részeire kell tenni.
Rengetegféle egynyári növény létezik, amikből akár többfélét is ültethetünk, ezekkel minden évben újraalkothatjuk az erkélyünk látványát. Napos helyre választhatunk muskátlit, rézvirágot vagy díszcsalánt, míg félárnyékos helyekre inkább a begóniát vagy a díszdohányt.
Az eper is remekül érzi magát balkonládában, cserépben vagy akár függő virágtartóban is. Mivel a szamóca kis gyökérlabdával rendelkezik, már egy 25-30 cm átmérőjű és 20 cm mély cserép is tökéletes számára. Arra érdemes figyelni – mint általában a legtöbb növénynél –, hogy rendszeresen öntözzük, de azért ne álljon benne a víz. A sikeres termesztéshez az is fontos, hogy a növényt napi 6-8 órán át érje napsütés. Az epren túl még áfonyával is lehet próbálkozni.
A paradicsom az eperhez hasonlóan sokféle tartóedényben nevelhető, így balkonládában és függőkosárban is, a meleg, napos erkélyek pedig különösen ideálisak ehhez. A csípős paprika, spenót, hagyma, retek, borsó és bab szintén jó eséllyel betakarítható az erkélyen is – persze inkább csak a hobbi kedvéért, a családunk élelmezését bizonyára nem ebből fogjuk megoldani.
Nyári estéken kellemes kiülni az erkélyre egy könyv vagy egy pohár ital társaságában, az élmény pedig csak fokozza, ha illatos növények vesznek minket körbe. A jázmin virág tökéletes választás lehet, de szintén népszerű a muskátli, leander és a harangvirág is. A futónövények pedig még árnyékolóként is szolgálhatnak.
A hagymások nem igényelnek mély talajt, így remekül érzik magukat cserepekben is, ráadásul még az áruk is kedvező. Tavasszal jöhetnek a nárciszok, tulipánok, jácintok, puskinvirágok, tőzikék és sáfrányok.
Az erkélyen az életerős évelők jól kordában tarthatók cserépben, miközben dús és látványos a növekedésük. Ilyen növények például a palástfüvek, a kannák, a keserűporclián, az árvacsalán, a csengettyűvirág, a macskamenta és a küllőrojt.
Bár a fentebb említett növényeknek nincsenek kifejezetten nagy igényeik, mégis fontos néhány szempontra odafigyelni, ha a termesztésük mellett döntünk. Például figyelni kell a cserepek és növények súlyára, ugyanis a virágföld és a terrakottacserepek meglepően súlyosak lehetnek. Fő a biztonság, ezért érdemes lehet inkább műanyag cserepeket beszerezni. A virágföldből pedig olyan típust keressünk, amely kifejezetten könnyű.
Emellett figyelembe kell venni, mennyire szélvédett az erkély. Ha huzatos, akkor vagy szélfogókat kell kialakítani, vagy ajánlott olyan növényeket választani, amelyek bírják az ilyen körülményeket. Ebben az esetben igazi tengerparti hangulatot varázsolhatunk az erkélyen, ugyanis a mediterrán növények jól tűrik a szelet.
Végül gondoljuk át azt is, mennyi napfény éri a lakást. Ha egész nap árnyékban van, akkor árnyékkedvelő növényeket válasszunk, fentebb jó néhány ilyet felsoroltunk. A napos erkélyek veszélye, hogy a növény napégést kaphat, főként ha üveg vagy plexi veszi körül.
Bár egyre kevésbé fenyeget minket a hideg idő, de a szeszélyes időjárás miatt nem árt tudni, mit tehetünk, ha netán visszatér a fagy:
Nyitókép: AFP
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.