A legtöbb magyar évente egyszer-párszor jár a háziorvosánál és az viszonylag ritka, hogy rögtön magánegészségügyi szolgáltatóhoz forduljanak az emberek panasz esetén – derült ki az Europion kutatásából, amely reprezentatívan a 16 év feletti magyarok körében. Eszerint
a háziorvosi rendszer egészével kapcsolatban pesszimista a lakosság, de az emberek személyes tapasztalatai a saját háziorvosaikról túlnyomórészt pozitívak.
A felmérésből kiderül, hogy a 16 év felettiek túlnyomó többsége évente párszor (36%) vagy egyszer (42%) jár háziorvoshoz, ennél gyakrabban (havonta, hetente) kevesen járnak (19%), és ennél is kevesebben állítják, hogy soha nem veszik igénybe a háziorvosuk szolgáltatásait (4%).

Érdekesség, hogy a 60 év felettiek körében sincsenek többen a legalább havi rendszerességgel járók a többi korcsoporthoz képest, ellenben az alacsonyan iskolázottak (gimnáziumi érettségivel nem rendelkezők) körében relatív magas ez az arány (27%).
A háziorvos helyett a magánegészségügyi szolgáltatóhoz fordulás viszonylag ritka (11%). Különösen az idősek kerülik el a magánellátást– vélhetően nagyrészt anyagi okokból –, 65 százalékuk soha nem hagyja ki a háziorvost és csak 2 százalék megy rögtön magánszolgáltatóhoz.

Az orvoslátogatások fő célja a gyógyszerek felírása (59%), beutaló kérése (50%) illetve a diagnosztika (37%). A felmérésből kiderül az is, hogy a társadalom alapvetően rossz véleménnyel van a háziorvosi rendszer jelenlegi működéséről Magyarországon (41%), és alig ötödük (19%) elégedett, noha a kormánypárti szavazók hajlamosabbak pozitívan látni a helyzetet (náluk fordított az arány).
A legkritikusabbak a Tisza-párt szavazói, ebben a csoportban 60 százaléknak van negatív és csak 13 százalékuknak pozitív véleménye a rendszerről. Az emberek amúgy kifejezetten elégedettek a háziorvosukkal. A népesség 56 százaléka van a saját háziorvosával inkább, vagy teljesen megelégedve és csak 17 százaléknak negatív véleménye. Ebben nincs is jelentős különbség pártszimpátia alapján.