szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

A konklávéra tartó bíboros szerint a világ remény nélküli, mert pogány.

A feltámadás, az örök élet reménységét hordozó, az egész emberiséghez szóló üzenet születhet meg a konklávé eredményeként – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek videóüzenetében kedden.

Erdő Pétert az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye YouTube csatornájának stábja kérdezte a konklávé előtt egy nappal, mielőtt a bíboros beköltözött a Szent Márta-házba.

A bíboros – aki már harmadszor vesz részt konklávén – kitért arra: ez alkalommal érezte a legjobban a konklávét megelőző beszélgetések során, hogy sokan akarják, sokan kérik a bíborosok közül is, hogy a Szentlélek működjön rajtuk keresztül. “Talán megérezzük a Szentlélek működését majd a Sixtus-kápolnában” – vélekedett.

Felidézte: egy írásában Szent II. János Pál pápa egy jövendőbeli, képzelt pápaválasztást úgy ír le, mint a rossz szellemek és a Szentlélek harcát, melyben az utóbbi győzedelmeskedik.

“Az a fontos, hogy az ember hagyja, hogy a Szentlélek az irányítása érvényesüljön, és ne más szellemekre hallgasson – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy ha ez megtörténik, akkor ez egy nagyon szép pápaválasztás lehet”, amely a világ felé is reményteli üzenetet hozhat.

A bíboros szerint az egyház jelenleg “egy remény nélküli világnak hirdeti a reményt”. A világ pedig azért remény nélküli, mert pogány – jelentette ki. Aki ugyanis azt hiszi, hogy a földi életnél nincs több, az a fölfokozott erővel fogja hajszolni a földi dolgokat, és a többi ember felé is egy harcosabb, önző magatartásformát vehet fel. Aki viszont – a szó krisztusi értelmében – reménykedik, az tudja, hogy Jézus föltámadása nem egyedi, hanem az “embereket is föltámadásra és örök életre hívja”.

A remény hirdetése a bíboros szerint manapság nagyon nehéz nehéz, mert a világ nyugati részén a “nemtörődömség ateizmusa” uralkodik.

Pápaválasztás: Erdő Péter esélyeit rontja, hogy bíborossága alatt egymilliónál is többen pártoltak el a magyar katolikus egyháztól

Ha a következő pápa megválasztásának fő kritériuma az lenne, hogy melyik bíboros neve ismertebb vatikáni körökben, illetve melyikük mennyire tudósa a kánonjognak, kevesen lennének esélyesebbek Erdő Péternél, de hazai működésének eredményei erősen árnyalják a képet.

Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy a konklávé eredményeként olyan üzenet születik, ami nemcsak az egyházhoz, hanem az egész emberiséghez szól, és fölismerhetően képviseli a krisztusi reménységet.

Mert “nem elég az, hogy mi evilági érveléssel próbálunk humanitárius segítségre buzdítani embereket”, hanem “a végső reménységnek a fényében (…) válik, válhat nagylelkűvé az életünk” – tette hozzá a bíboros.

Konklávé: szerdán este hét óra előtt nem száll fel az első füst

Erdő Péter a bíborosok közül tizedikként adja le szavazatát a fordulókban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!