Márki-Zay feljelentette a Lázár János alapítványához tartozó fehérjefeldolgozót az erős bűz miatt

Hódmezővásárhely vezetője úgy véli, elavultak az állati tetemeket feldolgozó üzem bioszűrői. A rendőrséggel deríttetné ki, hogy a fejlesztések azért maradtak-e el, mert Lázárék az elmúlt két évben 3 milliárd forint osztalékot vettek ki a vállalatból.

  • HVG
Márki-Zay feljelentette a Lázár János alapítványához tartozó fehérjefeldolgozót az erős bűz miatt

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere csütörtökön büntetőfeljelentést tett az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. hódmezővásárhelyi gyárából terjedő, egyre elviselhetetlenebb bűz miatt a Szeged-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon – írja a város polgármesteri kabinetirodája.

Mint írják: „Hódmezővásárhely lakossága évek óta szenved az egyre gyakoribb, rendkívül intenzív és szokatlanul kellemetlen szaghatástól, amely jelentősen rontja a helyiek életminőségét, és rendszeresen lakossági panaszokat vált ki”.

A város vezetése többször is eredménytelenül jelezte a problémát, amelynek oka szerintük az ATEV helyi gyára, amelynek bioszűrői – noha az elmúlt években történt bizonyos korszerűsítés – technikailag elavultnak tekinthetők, és a megnövekedett kapacitás miatt nem képesek megfelelő hatékonysággal szűrni a kibocsátott szagokat. Hozzáteszik: a szakértői vélemények szerint már léteznek olyan zárt rendszerek, amelyek szagmentes működést biztosítanak.

Az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. munkatársa dolgozik egy Tiszafüred-Kócsújfalu közelében lévő szarvasmarhatelepen
MTI / Czeglédi Zsolt

Feljelentésében a polgármester helyszíni szemlét, teljes körű szakhatósági vizsgálatot, független környezetvédelmi szakértők bevonását, valamint annak kivizsgálását is kezdeményezte, hogy az elviselhetetlen állapot összefüggésben állhat-e az ATEV Zrt.-ből az elmúlt két év során történt 3 milliárd forint osztalékkivonással, miközben „az elkerülhetetlen környezetvédelmi beruházásokra szemmel láthatóan nem fordítottak elegendő forrásokat”.

A hódmezővásárhelyi polgármester a jogsértés megállapítását követően a felelősök büntetőjogi felelősségre vonását kezdeményezte.

A veszteség ellenére is kivették az osztalékot

Mint arról a HVG is beszámolt, 2023 őszén a kormány egy salátatörvénybe rejtette el azt a pontot, amely szerint ingyen megkaphatja a mezőhegyesi Ménesbirtok vagyonát is kezelő alapítvány az ATEV Fehérjefeldolgozót.

A Jövő Nemzedék Földje Alapítvány elnöke Lázár János, az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium minisztere. Ez az alapítvány kapta meg 2022-ben a mezőhegyesi Ménesbirtokot is. Az ATEV (Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat) állati melléktermékek ártalmatlanításával és feldolgozásával foglalkozik, székhelye a budapesti Illatos úton van, és azért is említésre méltó, mert évről évre többmilliárdos nyereséget termelt, egészen az alapítványnak való lepasszolásig, amikor 1,7 milliárdos volt a veszteség. Ez azonban Lázárékat nem zavarta abban, hogy kivegyenek 1 milliárd forint osztalékot.

2024-ben végül 1,8 milliárdos nyereséggel zártak, de még ennél is többet, kétmilliárd forintot vett ki az építési miniszter alapítványa – erre a 3 milliárdos osztalékkivételre utalt tehát Márki-Zay Péter.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.