A 21 éves színésznő egy, a férjével közös Instagram-posztban jelentette be, hogy szülők lettek, ugyanis a nyáron örökbe fogadtak egy kislányt.
„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy békében és nyugalomban kezdjük meg a szülőség következő fejezetét” – írták bejegyzésükben.
Millie Bobby Brownt, aki legtöbben a Stranger Thing című sorozatból ismerhettek, 2023-ban jegyezte el Jon Bon Jovi fia, Jake Bongiovi. A pár 2024-ben házasodott össze.
A színésznő korábban azt nyilatkozta, hogy szeretne fiatalon családot alapítani, hiszen édesanyja 21, édesapja pedig 19 éves volt, amikor szülők lettek. Bár ő már készen állt a gyermekvállalásra, Jake Bongiovi szerette volna megvárni az esküvőt, mielőtt belevágnának. Hozzátette, mindketten négygyermekes családból származnak, és arról is beszélt, hogy az örökbefogadástól sem zárkóznak el.