Beton.Hofi megjelent egy katolikus templomban, a jezsuiták máris arról posztoltak, hogy "szövegeiben mindig van valami prófétai"
A szerzetesek szerint a rapper a dalaival playbánoskodik, és ezt „durván jól csinálja”.
A szerzetesek szerint a rapper a dalaival playbánoskodik, és ezt „durván jól csinálja”.
A fiatal művészek a háború első napjaiban testközelből élték át a légiriadókat és a rakétabecsapódást, de szerencsére hétfőn hajnalban már Budapesten landolhattak. Most elmondták, mi történt velük Tel-Avivban, és hogy érzik magukat azóta.
Az egykori pornósztárnak és influenszernek nem lesz többé saját csatornája a Playboy platformján.
Földes Andrást azért a filmjéért díjazták, amelyben bemutatja, hogy a gleccserek olvadása a klímaváltozás legjobb indikátora.
A palesztinpárti tüntetésen horogkereszt is előkerült.
Október 10-én 10 óra 10 perckor indult meg hivatalosan a jegyértékesítés, de még délután kettőkor is többezres volt a várólista.
Az akciófilmsztár arról beszélt egy interjúban, mellizmai már csak lógnak, tökéletes hasizma, szuperteste pedig eltűnt.
Amint ez kiderült, módosították is a végeredményt.
A Groupama Aréna VIP-páholyában kellett végighallgatnia a „fideszes cigányozást”.
Méregdrága és szuperrészletes – ez a két dolog teljesen biztos a Harry Potter Varázsalmanach című, J. K. Rowling nevével fémjelzett könyvről. Megnéztük, mi is ez a kiadvány valójában, és kinek érdemes megvennie. Vagy legalábbis megpróbáltunk rájönni.
Az idei Pszinapszis témája az összhang lesz: önmagunkkal, másokkal és a világgal, a környezetünkkel. A HVG Extra Pszichológia magazin több szerzője is előad az október 14-i rendezvényen.
Az egyik alabamai közkönyvtárban kissé túltolták a tiltólistás buzgóságot.
A „kis veréb” hangja, egyénisége ma is hozzátartozik Párizshoz, a Padam, padam, a Milord, vagy a Non, je ne regrette rien dallama mindenki számára ismerős. A „minden idők legnagyobb franciája” címért indított internetes szavazáson a tizedik helyen végzett.
Lior Raz a frontvonalban harcol az Izraelre támadó iszlamista fegyveresek ellen.
A művészek szerencsésen hazaértek, bár nehéz órákat éltek meg, az éjszakát óvóhelyen töltötték.
A 37 éves Amir Ben Natan tőzsdeügynök Herzlijában. Október 7-én reggel a Gázai övezet közelében rendezett Supernova Sukkot fesztiválon lazított a barátaival, amikor a Hamász rakétái telibe kapták a rendezvényt. A golyózáporban több száz fesztiválozó meghalt. Amir egy barátját is meglőtték, de ő túlélte. Ő maga a bokrok közé bújt el, de a Hamász fegyveresei csak pár lépésre voltak tőle. Életben maradt, és a Rolling Stone magazinnak mesélte el, hogy mit élt át a totális káoszban, miközben az életéért futott.
Megjelent az utolsó évad teasere, amelyben a királynő a királynőség mibenlétéről lamentál.
A Líra 12 millió forintos bírságot kapott a rendelet megsértése miatt, most bíróságon védi álláspontját a vesszőhibára hivatkozva.
DJ Wegha személyében magyar fellépője is volt annak az izraeli zenei fesztiválnak, ahová a hétvégén betörtek a Hamász terroristái, és brutális vérengzést rendezve több mint 260 fiatalt mészároltak le.