szerző:
hvg.hu

A házigazdák válogatottja jutott elsőként a legjobb nyolc közé a németországi labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Münchenben Lukas Podolski két góljával 2-0-ra legyőzte Svédországot. Majd Argentína óriási iramot és küzdelmet hozó hosszabbításos mérkőzésen 2-1-re győzött Mexikó ellen.

A németek Podolski két találatával hamar megnyugtató előnyt szereztek, amit még az első félidőben tovább növelhettek volna. Ráadásul a svédek a 35. percben tíz emberre fogyatkoztak, mivel Lucic megkapta második sárga lapját.

A második félidő elején Larsson 11-est hibázott, majd alaposan visszaesett az iram. A németek biztosan tartották az eredményt, a skandinávok pedig láthatólag lélekben feladták a mérkőzést. A hajrában a hazaiak távoli lövésekkel foglalkoztatták Isakssont, de újabb gól már nem született.

Jürgen Klinsmann szövetségi kapitány csapata – főleg az első félidő nagyszerű játékával – megérdemelten győzött, a svédek 1958 óta továbbra sem tudják legyőzni a Nationalelfet.

*

Az argentínok ellen nagy iramban kezdte a mérkőzést a mexikói válogatott, és ezzel meg is lepte esélyesebbnek tartott ellenfelét. A vezetés megszerzése után ugyan az argentinok gyorsan egyenlítettek, de az első 45 perc nagy részében a közép-amerikaiak irányítottak, elől többet próbálkoztak, hátul pedig jól szűrték az argentinok akcióit. A letámadásuk eredményesnek bizonyult, az argentinok kevés helyzetet tudtak kialakítani, igaz a mexikóiak sem gyakran veszélyeztettek.

A második félidő első pár perce után a dél-amerikaiak vették át a kezdeményezést, több ígéretes támadást vezettek, miközben a mexikóiak visszahúzódtak a saját térfelükre és jobbára a védekezéssel törődtek. Nagy küzdelem folyt a pályán, de komolyabb helyzetek nem adódtak, s gól sem esett, így következett a 2x15 perces hosszabbítás.

A találkozót Maxi Rodriguez döntötte el egy pompás megmozdulással. Sorin átívelését mellre vette a 16-os jobb sarkánál, s a labdát anélkül lőtte a hosszú felső sarokba, hogy a játékszer előtte földre pattant volna. Ezt követően az argentin alakulat eredményesen őrizte az előnyét az egyébként végig rendkívül jól játszó mexikóiakkal szemben.

MTI/hvg.hu Világ

Gelsenkirchen a szerb foci Irapuatója?

Mind a pályán, mind a lelátón argentin fiesztát hozott a Szerbia és Montenegró elleni mérkőzés Gelsenkirchenben, ahol a szurkolók a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb különbségű győzelmét láthatták. A szerb-montenegrói válogatottnak esélye sem volt a kilencven perc alatt.

hvg.hu Foci-Eb

Fotógaléria a legviccesebb és legirritálóbb fociszurkolókról

Izraeli zászlóval felszerelkezett iráni szurkolóhölgy, tévéládába zárt kisfiú, félmeztelen mexikói fanatikusok, görögöknek fityiszt mutató (tavalyelőtti sikerüket irigylő) portugálok, szerb és holland irokézek, rendőrökkel fényképezkedő britek, álmos svéd kisgyermek – pillanatképek a világbajnokságról a hvg.hu-n.

Foci-Eb

Mit üzen a 32 csapat a focivébén látható mezek színeivel

A színeknek erős pszichológiai hatásuk van, amelyek különösen felerősödnek az olyan események alatt, mint a mostani focivébé. Az Oki nyomtatócég szakértői a csapatok mezeit a színek alapján vizsgálták, s a következő hatásokat találták.

MTI Tech

Focivírus fertőzi az európai üzleti életet

A labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatos új vírus terjedését figyelték meg az európai számítógépes hálózatokon az elmúlt két napban – közölték brit illetékesek vasárnap.

MTI Foci-Eb

Horvát focihuligánokat állítottak meg a határon

A bajor rendőrség nem engedett beutazni Németországba több horvát huligánt, akik a labdarúgó-világbajnokság F csoportjában csütörtökön 21 órakor kezdődő Horvátország-Ausztrália mérkőzést akarták megtekinteni.

hvg.hu Tech

A focivébé beírja magát az RFID technológia történelmébe

Az idei Futball Világbajnokság a mérkőzések eredményétől függetlenül is technológiatörténeti esemény. A világ egyik legnagyobb sporteseménye az első olyan rendezvény, ahol RFID technológiát használnak a jegytulajdonosok azonosítására.

MTI Foci-Eb

Lippi: úgy fociztunk, ahogy elterveztük

Marcello Lippi, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt kapta a ghánaiak elleni világbajnoki mérkőzéstől, amire számított: csapata győzött, és eredményesen játszott.

Foci-Eb

A tévégyártók és a focivébé

A németországi futball-világbajnokság előtt a karácsonykor szokásos forgalomra számítottak a világ nagy tévégyártói, amelyek óriási befektetésekkel igyekeznek meglovagolni a plazma- és az LCD-képernyős készülékek iránt dinamikusan növekvő keresletet.

Álmok és rémálmok az EP-választáson – olvasóink már szavaztak

Álmok és rémálmok az EP-választáson – olvasóink már szavaztak

Robbanás történt Lyon központjában

Robbanás történt Lyon központjában

Fontos tipp: így veheti észre, ha rejtett kamera van a szállásán, vagy trükkös tükör

Fontos tipp: így veheti észre, ha rejtett kamera van a szállásán, vagy trükkös tükör

A Fidesz nem megy el az antirasszista minimumról szóló összpárti beszélgetésre

A Fidesz nem megy el az antirasszista minimumról szóló összpárti beszélgetésre

Boris Johnson megszólalt, megint félhetünk a no deal Brexittől

Boris Johnson megszólalt, megint félhetünk a no deal Brexittől

Bejegyezték a Népszavát tulajdonló energetikai céget

Bejegyezték a Népszavát tulajdonló energetikai céget