szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Cristiano Ronaldo a vártaknak megfelelően már Portugália első Eb-mérőzése után a fókuszba került. A Manchester United támadója nem talált kapuba, de kétszer is közel állt hozzá, és főszerepet játszott Portugália 2-0-s győzelmében Törökország felett. Ennek köszönhetően sokan már mint az Eb egyik favoritjaiként beszélnek róluk.


Cristiano Ronaldo (balra) és Pepe
© MTI/EPA
"Tegnap, úgy játszottunk, mint akik akár a végső győzelemre is képesek. Két gól lőttünk, nagy helyzeteink voltak, kétség nem fért a győzelmünkhöz” – mondta Ronaldo magabiztosan az újságíróknak. A fiatal tehetség két alkalommal is közel állt a gólszerzéshez, egyik alkalommal szabadrúgását a török Volkan Demirel csak ujjheggyel tudta kipiszkálni.

A klasszis jövőjével kapcsolatban hetek óta hangos a sajtó, és még mindig nem tudni, Manchesterben vagy Madridban folytatja-e a pályafutását. Luiz Felipe Scolari, a portugálok brazil szövetségi kapitánya félt is attól, hogy a felhajtás miatt Ronaldo esetleg nem tud majd annyira a játékkal foglalkozni.

„Megkérdeztem Nuno Gomest, hogy szerinte jó lenne-e Ronaldónak adni a csapatkapitányi karszalagot, hátha így pluszmotivációt érez majd a mérkőzésen – mondta a tréner az újságíróknak. – Gomes lecserélése után neki adta át a posztot, és szerencsére éppen az történt, amire számítottam.”

„Sokszor voltam már kapitány és mindig nagyszerű érzés a karszalagot viselni - mondta Ronaldo, majd rátért a meccsre. – Jobban szeretek szélsőt játszani, de csatárként sincsenek problémáim. Ha így segítem legjobban a csapatot, akkor semmi kifogásom ellene.”

A mutatott játék alapján sokan - köztük Ronaldo is - az Európa-bajnokság egyik esélyeseként tekint Portugáliára. A jövőjéről szóló döntést a klasszis a kontinenstorna utánra halasztotta. "Még nem tudom, hol fogok játszani, egyelőre nem döntöttem. Az Eb után megmondom."

Vincze Szabolcs Foci-Eb

Egy váratlan góllal a csehek nyerték az Eb nyitómérkőzését

Csehország megilletődötten kezdte a 2008-as Európa-bajnokságot Bázelben, de végül a csereként beállt Václav Sverkos szemfüles m ásodik félidei találatával 1-0-ra megnyerte a kontinenstorna nyitómérkőzését. A házigazdák idén is vereséggel kezdtek.

Vincze Szabolcs Foci-Eb

Két gól, nagy iram, szép futball és portugál győzelem

Pepe és a csereként beállt Raul Meireles második félidei góljaival Portugália megnyerte első csoportmérkőzését a svájci-osztrák rendezésű Európa-bajnokságon Törökország ellen. A török csapat ugyanakkor egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a színvonalas és nagy iramú találkozón, sőt a hajrában többször megcsillant számukra az egyenlítés lehetősége.

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Varga Judit havonta kétmilliót keres a Miskolci Egyetem akadémiájánál

Varga Judit havonta kétmilliót keres a Miskolci Egyetem akadémiájánál

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Egyre kellemetlenebb, amit a forint művel: az ipari árak is elszálltak egy hónap alatt

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná