Szívrohamot kapott koncert közben Sting kísérőzenekarának a dobosa
A zenészt kórházba szállították és megműtötték.
A zenészt kórházba szállították és megműtötték.
Reggel és este nem szabad locsolni vagy medencét feltölteni, a cégeknek teljesen megtiltották az ilyen tevékenységeket.
Nyaktörő iramú drágulásba kezdett a platina, a múlt héten közel 11 éves csúcsra emelkedett az ára, és a látványos ralinak az elemzők szerint még koránt sincs vége. Az árfolyam sokat köszönhet az elektromos autózás átmeneti megtorpanásának, de még annál is jóval többet a csinosba öltöző kínaiaknak.
1945 májusában űzte ki az orosz hadsereg Boroszlóból a náci katonákat, a megszállásuk azonban a mai napig kísért.
Egy ultravékony matricához hasonló, természetesen vezeték nélküli, igény esetén könnyen eltávolítható, a homlokon elhelyezett e-tetoválással figyelhető a mentális fáradás, amely veszélyes lehet bizonyos munkakörökben, például a légiforgalmi irányítóknál, a pilótáknál, az egészségügyi dolgozóknál vagy a tömegközlekedésben, szállításban dolgozó sofőröknél.
Ehhez változásokra van szükség, és az újságírók is kellenek hozzá.
Július elején újabb hullámra lehet számítani.
Fizetni nem kell, de jó, ha van nálunk jegy vagy bérlet.
Egy portál saját vizsgálatai szerint nincs nyoma annak, hogy az adatszivárgás, amely a napokban került a figyelem középpontjába, új adatokat tartalmazna. Ettől azonban még érdemes figyelni néhány dologra.
Reza Pahlavi felajánlotta, hogy szívesen levezényelné Irán demokratikus átállítását.
A kórház szerint a kihelyezése óta egyetlen gyermeket sem tettek ebbe az inkubátorba.
Oroszország sorra veszti el szövetségeseit: Szíriából egyre inkább kiszorulnak, és az Irán elleni izraeli–amerikai fellépés is kényelmetlen helyzetbe hozza Moszkvát. Igaz, előnyökkel is jár Putyinék számára, ha elhúzódik a közel-keleti háború. Elemzők szerint az iráni külügyminiszter most zajló moszkvai tárgyalásain sem várható szenzáció.
A legjellemzőbb még mindig a hamis szoftverekkel ügyeskedés.
Az izraeli hatóságok szerint Dmitri Kohen a szolgálataiért több ezer dollárt kapott Teherántól kriptovalutában.
A férfi ellen új idegenrendészeti eljárás indul.
A nyíltan antiszemita rapper egy hónap múlva koncertezne Szlovákiában, ez lenne az egyetlen idei európai fellépése.
Azt hitték a tudósok, hogy valami újat fedeztek fel, amikor egy erős rádióimpulzust észleltek az űrből – kiderült azonban, hogy a szokatlan jel egy bő fél évszázada tönkrement műholdtól érkezett.
Vaszil Maljuk elmondta, hogy az elnökkel egyszer az irodájában, egyszer pedig Lengyelországban próbáltak végezni.
Tucatnyi embert tartóztattak le a támadások miatt, aminek országszerte voltak áldozatai.
A Cargolux három Boeing 747-ese közvetlenül az iráni légtér előtt tűnt el a nyomkövető rendszerekből, és azóta sem tudni, hol vannak. Könnyen lehet, hogy Kína küldött hadianyagot Iránnak.