A hagyományokhoz hűen november 1-jén és 2-án a mexikói családok várják halottaik látogatását. Az otthonokban emelt oltárokra műanyag csontvázfigurák, gyertyák, füstölők, virágok, a megboldogult fényképe, csontvázakat ábrázoló grafikák kerülnek. Nem hiányozhatnak a nádcukorból és csokoládéból készült kultikus tárgyak. Közülük is a legjellegzetesebbek, a kis cukorkoponyák - a calaveras de dulce -, homlokukon az elhunyt, valamint az élő családtagok nevével. A legtermészetesebb módon el is fogyasztják ezeket az ünnep során.

A megemlékezésre mindenki lázasan készül Mexikóban. Beszerzik, megfőzik-sütik az elhalt hozzátartozók kedvenc ételeit. Ezek is az oltárra kerülnek az italokkal és dohányáruval együtt. Ha gyermek hozzátartozó távozott időnek előtte a másvilágra, akkor különféle nyalánkságokat, játékokat is raknak az oltárra.

A Mindenszentek és Halottak Napja családi jelleget ölt, vidám zene kíséretében esznek-isznak, tréfát űznek a halálból. Mindezt abban a reményben teszik, hogy egyszer az egész család ismét találkozik majd a túlvilágon.

Több hagyományos ételt kizárólag ilyenkor, a kétnapos, néhány régióban egész hetes ünnep idején fogyasztanak. Közülük első helyen említendő a pan de muerto, a halott kenyere. Szimbolikájával kiemelkedik a többi kulináris „kellék” közül. Édes (kalács)tésztából, narancs- vagy citromvirág-esszenciával készül. Az ízletes és különleges kenyér tetejére szezámmag, egyes helyeken csokoládé is kerül. Szokás piros cukorral is behinteni, a vér jelképeként, gyermek elhunyt esetében fehér cukorral. Eltérő formákban sütik, leggyakrabban klasszikus kalács- vagy kenyéralakban, de formázhat emberi testet, vagy különböző állatokat, növényeket, geometriai alakzatokat. Díszítik még tésztából sütött csontokkal és cukorkoponyákkal is.

A fő halotti eledelek közt szerepel - amit persze ugyanúgy a család fogyaszt el - az erőteljesen édes calabaza en tacha. Ez nem más, mint a barna süvegcukros-fahéjas, ánizzsal és szegfűszeggel fűszerezett mézszerű masszában kandírozott hagyományos sütőtök vagy sonkatök. Ezek után mondja még valaki, hogy a mexikóiak csak a nagyon csípős, chilis holmikat szeretik.

Persze tartalmasabb ételek is az oltárra-asztalra kerülnek. Ilyen a spanyol hódítás előtti időkből származó tamales: kisméretű gőzölt kukoricalepények a legkülönfélébb csirkés, halas, sajtos, chilis, zöldséges töltelékekkel. Kukoricacsuhéba vagy banánlevélbe tekerik őket. Szintén historikus feltétként kerül az oltárra a mole, amit az ősi mexikói kultúrákban molli-nak neveztek. Az öntet nemcsak színekben, hanem összetevőkben is változatos, mivel vagy félszáz alkotóeleme lehetséges, közülük is a legfőbb a chilipaprika. A sokféle ízhatást érzékelteti, hogy fahéjat, szegfűszeget, pörkölt tökmagot, szezámmagot, kakaóbabot is adnak az alapjába.

No, és mi lehet az, ami nem maradhat el egyetlen mexikói oltárról sem? Hát, a vaníliás, fahéjas, mézes, forró csokoládéital. Mint ahogy kancsóba, vagy pohárba töltve a nemzeti italnak, a kék agavékaktuszból készült tequilának is ott a helye.

A halottak ünnepére emlékezve Mexikó nagykövetségein - Magyarországon is - oltárt emelnek, egyúttal azt is szimbolizálva, hogy az ősi indián kultúrákból eredő népszokás, ünnep 2003 óta a világ szellemi kulturális örökségének a része.