A thaiak a bangkoki Royal Dragon Éttermet tartják a világon a legméretesebbnek, pedig könnyen lehet, hogy Kínában sokkal nagyobb komplexumot is létrehoztak már, csak nekik az nem egy méret. Mindenesetre 1992-ben a Guinness a thai Royal Dragont hitelesítette rekorderként, és ehhez azóta is szenvedélyesen ragaszkodnak. Tény, 5 ezer embert is le tudnak ültetni a kisebb-nagyobb, 20-450 főt befogadó termek sokaságába, miközben ezer alkalmazott sürög-forog körülöttünk. Mellesleg az Ázsiai Halászati Egyesület is már 1993-ban minden létező elismerésben részesítette az intézményt, és azóta sem halványult a dicsfény. Ott jártunkkor – ami történetesen nem vész a múltba, csak a múlt hétbe - számtalan akváriumban nekünk teljesen ismeretlen halak és puhatestűek tömege várta földi léte befejeződését. Tulajdonképpen már azt is nagy teljesítménynek tarthatjuk, hogy felismertük a limulus polyphemust, a rákfarkúak osztályába tartozó, angolul horsehoe crabnek nevezett, nagyjából félméteres páncélos élőlényt, a tőrfarkú rákot, amelynek húsa arrafelé különleges csemegének számít.

Izsák Norbert

Az étteremben nemcsak thai és kínai, de a japán, koreai fogások mellett európai ételeket is lehet rendelni, ám mindenki jobban jár, ha utóbbiakat nagy ívben elkerüli Thaiföldön. Egy thai séf által elkészített cordon bleu nagyjából ahhoz hasonlítható, mintha a Paprika csárdában megkérnénk a szakácsot, hogy üssön össze számunkra egy szusi tálat és egy thai curryt, amit ő 10 perc alatt meg is tesz néhány keszeg, egy fél zacskó rizs és némi Erős Pista felhasználásával. Na jó, azért erre felé is vannak kivételek,de ahhoz  ötcsillagos szállodákban kell forgolódni, ahol európai séfek készítik mesteri módon például a 36 órán át sütögetett kobe marhát vagy a toszkán vargányát tepsis libamájjal. Sőt, egetverő pofátlansággal alaszkai királyrák tatárt szolgálnak fel, ha éppenséggel valaki ilyenekkel akarja tömni magát.

Mi maradtunk a királyi sárkányról elnevezett intézményben, ahol egyszerre kaptunk kínai és thai fogásokat, de ezzel nincs probléma, mert Thaiföldön többnyire a kínai ételeket is kiválóan készítik el. A száznapos tojás például nagyszerű – már annak, aki szereti, mert szégyenpírral az arcunkon kénytelenek vagyunk beismerni, hogy azt eddig még nem tudtuk megkedvelni. És ezen a ponton kénytelenek vagyunk megvallani, hogy nemcsak thai nyelvtudásunk, de a thai konyha értő ismerete is hiányzik belőlünk, ezért aztán többnyire az érdeklődő amatőr szemével szemlélődünk, és szájával ízlelgetünk. Sok ételről nem is tudjuk eldönteni, pontosan milyen alapanyagokból készült, mert a thaiaknál minden halott élőlény csupán ízhordozó: legyen az szerény papaya vagy cinikus vigyorba fagyott ábrázatú hüllő, a lényeg, hogy minél többet tudjon felvenni a zseniális thai szakácsok által belé töltött, rákent vagy csak mellette ázó fűszerekből.

Például sosem derül ki, hogy négylábú állat avagy valamilyen egzotikus hal tetemét fogyasztottuk el kisütve, algalevélbe töltve, ami önmagában elég sivár fogás lett volna, ha nem mártogatjuk olyan szószba, amiből pár csepp is simán végezne egy megvadult elefántcsordával. Elsősorban azért, mert a kiskörömnyi mennyiségbe a thai varázslók legalább fél tonnányi gyömbérgyökér ízeit sűrítették. Hagyományosabbnak tűnt az édes-savanyú mártásban megforgatott húsgombóc. Nem úgy az a valami szeletke, amit lazacnak néztünk – vesztünkre. Mint kiderült, fűszernövény, aminek a hatására nemcsak levegőt nem kaptunk, de az egész világ szó szerint elsötétült előttünk. Gyorsan a teljesen EU-konform kacsa után nyúltunk, amit szigorúan minden szósz nélkül, kevés sült rizzsel fogyasztunk el, hogy gyomrunk és ízlelőbimbóink kis pihenőt kapjanak.

Izsák Norbert

A szezámos rákocskákra már alaposan felkészültünk, kevéske szósszal bolondítottuk csak meg, és ez volt az a pillanat, amikor nyugati gyomrunk kezdte kiheverni a sokkot, nyugati nyelvünk pedig érdeklődve keresett s talált élvezetet a szokatlan ízekben. Éppen akkor, amikor megérkeztek a levesek. Persze, nekünk hiányzott belőlük a nyolctojásos tészta, ennek ellenére a többféle gomba és a hal-, valamint rákdarabkák igazán feldobták az átláthatatlan lét.

Ami az italokat illeti, jobb, ha thaiföldi tartózkodásunk idejére leszokunk a borról. A helyi sörök legkedveltebbje, a Singha kellemes lager, nem is drága, de a borok irreálisan sokba kerülnek. Vannak ugyan helyi pincészetek, amelyek chenin blanc-ja vagy shiraza teljesen élvezhető, de az alsó középkategóriás italokért is valószerűtlen összegeket számláznak az éttermek. Még ausztrál borokat lehet viszonylag reális áron kapni, ám a szokatlan ízek miatt kicsi a valószínűsége annak, hogy eltaláljuk, mi illik a rendelt fogásunkhoz, e tekintetben pedig a pincérek túlnyomó többsége hozzánk hasonlóan tanácstalan. Sommelier-t pedig még a legelegánsabb éttermekben sem nagyon találunk.

A Royal Dragonban azonban nemcsak drága borokkal és vad ízekkel óhajtják szórakoztatni a kedves vendéget. Saját bevallásuk szerint egyedi módon szolgálják ki a vendégeket, és ez részben igaz is. A pincérek időnként a tó vizén sétálva (ők tényleg tudják, hol vannak a cölöpök), máskor a levegőt hasítva (egy drótpályán csúszva) szervírozzák az ételeket. Ezen kívül a pincérek felszereléséhez még görkorcsolya is tartozik, így egészen biztosan frissen és gyorsan érkezik a megrendelt fogás.

Izsák Norbert

A nagy sietség nem mindig indokolt. Vannak ugyanis olyan ételek, amelyeket külön kis alkalmatosság tart állandóan forrón – ilyen például a tradicionális thai leves. A turisták helyében mi nem ragaszkodnánk a tó közepére benyúló színpadon rendszeresen levezényelt kulturális programokhoz, a hagyományos thai táncok és darabok az európaiak számára egyáltalán nem, vagy alig értelmezhetőek.

(Ha többet akar tudni a thai konyháról: www.izek.hvg.hu)