szerző:
MTI

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 150,35 pontos, 0,70 százalékos emelkedéssel, 21.503,95 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 18,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Enyhült a nyomás a régión a keddi alulteljesítés után - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Szerinte volatilis, hullámzó volt a kereskedés szerdán, délelőtt még érződött az eladói nyomás az OTP-ben, de a nap második felében már emelkedni tudott a részvény árfolyama. Az eladói nyomás a kereskedési nap vége felé a Molban jelent meg - jegyezte meg.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője azt mondta, nem lát olyan hírt sem az olajipari társasággal, sem az ágazattal kapcsolatban, amely ezt a gyengülést alátámasztotta volna. Az OTP-vel kapcsolatban kifejtette: a szerdai erősödés alapján elképzelhető fordulat a bankpapír piacán. Úgy fogalmazott: lehet, hogy "ki tud szúrni felfelé az árfolyam". Szerinte az elmúlt napok "túlizgult" esését korrigálta a piac szerdán.

Varjú Péter szerint a nemzetközi piacokon bizonytalanságot okoztak amerikai makrogazdasági adatok, a befektetők az euróövezeti válságcsúcs csütörtöki döntéseire várnak. Megjegyezte, hírek szerint elsősorban Görögországgal foglalkoznak majd a találkozón, de a piacok iránymutatást várnak Olaszországgal kapcsolatban is.

A Mol 355 forinttal, 1,74 százalékkal 20.000 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 169 forinttal, 3,22 százalékkal 5.420 forintra erősödött, forgalmuk 13,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,12 százalékkal 544 forintra nőtt, forgalma 961,1 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 180 forinttal, 0,49 százalékkal 37.095 forintra emelkedett, a részvények forgalma 216,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 54,3 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 0,81 százalékkal 18.400 forintra esett.

A BUMIX 1.770,91 ponton zárt szerdán, ez 11,17 pontos, 0,63 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bizarr összefügges lehet a légszennyezettség és a gyilkosságok száma között

Bizarr összefügges lehet a légszennyezettség és a gyilkosságok száma között

Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Trump személyi ügyvédje már évek óta kavar Ukrajnában

Trump személyi ügyvédje már évek óta kavar Ukrajnában

A friss Nobel-díjas, aki nem engedi, hogy előirják neki, ki legyen

A friss Nobel-díjas, aki nem engedi, hogy előirják neki, ki legyen

A győri rendőrök biztosan nem nyomoznak a Borkai-ügyben

A győri rendőrök biztosan nem nyomoznak a Borkai-ügyben

Nem nyomoznak a miskolci csecsemőgyilkosság ügyében

Nem nyomoznak a miskolci csecsemőgyilkosság ügyében