Tetszett a cikk?

A fogyasztói árak februárban 1,2 százalékkal nőttek az előző hónaphoz, és 7,1 százalékkal a 2003 februárihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Az elemzők 7,3 százalékos éves árváltozást vártak.

A maginfláció az előző hónaphoz képest 0,4 százalék, éves összehasonlításban 6,1 százalék volt februárban. Januárban a havi infláció 2,1 százalék, a tizenkét havi 6,6 százalék volt. Tavaly februárban a fogyasztói árak egy hónap alatt 0,8 százalékkal emelkedtek, az előző év februárit pedig 4,5 százalékkal haladták meg.



A vártnál kedvezőbb februári inflációs adatok nyomán csütörtökön reggel 252,50/75 forinton indult az euró jegyzése a bankközi devizapiacon, mintegy 50 fillérrel gyengébben a szerda délutáni 253,20/25 forintos árfolyamnál.



A forint 10,53 százalékos reggeli pozíciója 2003 májusa óta a legerősebb az intervenciós sávon belül. Szerdán a piac végén 10,32 százalékon állt a forint. A kereskedők szerint nincs nagy lendület a piacon, és a nap további részében sem várnak lényeges ármozgást a nyitáskori szinthez képest.



A vártnál kedvezőbb februári fogyasztói infláció után is a drágulási ütem további gyorsulását jósolták londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint ezért egyelőre nem várható jegybanki kamatcsökkentés, a forint erőssége ellenére sem. Egyes vélemények szerint azonban további forinterősödés esetén a gazdaság és a kormány nyomást gyakorolhat a jegybankra a kamatcsökkentés végett.



Jens Nordvig, a Goldman Sachs pénzügyi csoport londoni befektetési irodájának feltörekvő piaci stratégája az MTI-nek azt mondta: az 1,2 százalékos átfogó egyhavi árindexből legalább 0,4 százalékpontnyi közvetlenül köthető az áfa- és jövedékiadó-emelésekhez, vagyis ezek kiszűrésével a fogyasztói infláció alapüteme stabilnak tűnik.



Jeff Gable, a Deutsche Bank londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokért felelős alelnöke szerint a vártnál jobb februári adat enyhíti azokat az aggályokat, hogy az infláció elszabadulhat az ellenőrzés alól. A ház ennek ellenére továbbra is igen magas számokat vár éves összevetésben, és nem tartja valószínűnek, hogy egyedül a februári adatokra alapozva az MNB derűlátóbban ítélné meg a következő hónapok kilátásait.



Gable a második negyedévre 7,5-8,0 százalékos 12 havi inflációs adatokat jósolt. A pénzügypolitikai kilátásokra vonatkozó kérdésre a Deutsche Bank elemzője is azt mondta, hogy az MNB most az inflációra - ezen belül is már a 2005-ös inflációra -, valamint az inflációs várakozásokra koncentrál, és egyetlen hónap adatsora nem fog jelentős változást hozni a monetáris alapállásban. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!