Tetszett a cikk?

Alig hét órával Magyarországra szállítása után 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte Kulcsár Attilát a Budai Központi Kerületi Bíróság. Kulcsárt társaival együtt különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja a nyomozó hatóság.

A bíróság a döntését azzal indokolta, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökött, megkísérelte az eljárás megnehezítését, továbbá a jelen ügy tárgyát képező bűncselekmények egy részét az ellene folyamatban lévő büntetőeljárások, illetve felfüggesztett büntetés hatálya alatt követte el - áll a bíróság közleményében. Közölték: a gyanúsított és védője a letartóztatás tényét tudomásul vette, de a döntés indoklása miatt fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős.



Kulcsár Attilát, a K and H brókerházának volt befektetési tanácsadóját kedden fél 11-kor vette át a magyar rendőrség Hegyeshalomnál az osztrák hatóságoktól. A gyanúsított, aki csaknem kilenc hónapig volt fogva tartott Ausztriában, budapesti kihallgatásán nem tett vallomást.



"Kulcsár Attila döntése nem meglepő a számunkra. A büntetőeljárási törvény biztosítja a terheltnek, hogy az eljárás bármely szakaszában megtagadja a vallomástételt" - mondta Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Hozzátette, hogy ez jelentősen nem hátráltatja a nyomozást.



Bánáti János, Kulcsár ügyvédje szerint hogy a kihallgatás abból állt, hogy a nyomozó hatóság írásban ismertette a gyanút, ami öt oldal terjedelmű. Ebből következtetni lehet arra, hogy nagyon összetett ügyről van szó - mondta.



Bánáti szerint a nyomozó hatóság tájékoztatása szerint a jogi elkövetési érték körülbelül 10 milliárd forint, ekörül van a sikkasztással okozott kár. Elmondta: az őrizetbe vételről szóló határozatot átadták Kulcsár Attilának és rövid időn belül sor fog kerülni a bíróságon az előzetes letartóztatási indítvány elbírálására.



A Kulcsár Attilát szállító rabkocsi 10.30 órakor lépte át az osztrák-magyar országhatárt. A volt brókert szállító kocsi a hegyeshalmi határállomás kamionforgalmi átkelőjén keresztül érkezett Magyarországra - mondta el Fehér Imre, a Győri Határőrigazgatóság sajtóreferense.



A Fővárosi Főügyészség kiemelt ügyek osztálya gyakorlatilag a kezdetektől fogva alkalmazza a fokozott felügyeletet, s ezt teszi a továbbiakban is - mondta Polt Péter, a Legfőbb Ügyészség vezetője. Polt Péter azt mondta, nem tart attól, hogy az ügyészség politikai támadások kereszttüzébe kerül a brókerügy kapcsán.



A rendőrség mintegy húszmilliárd forint kárt okozó sikkasztással gyanúsítja Kulcsár Attilát és társait, de gyanúja szerint a befektetési tanácsadó pénzmosásban is részt vett. A bűncselekményből származó pénz egy része két szír állampolgárhoz került, akik készpénzben vették fel az összeget két év alatt. További jelentős összeg a rendőrség szerint külföldre ment, emiatt 69 országot keresett meg a hatóság. A pénz másik része a brókercég ügyfeleihez került.



Az ügyben több ellenzéki és kormánypárti politikus érintettségének gyanúja is felmerült, ezeket az érintettek rendre cáfolták. Az Országgyűlés vizsgálóbizottságot hozott létre, hogy tisztázza a brókerügy részleteit és a politikusok érintettségét. A testület mandátuma április 20-án lejár, de Demeter Ervin, a bizottság fideszes elnöke szükségesnek tartaná, ha a grémium addig meghallgatná Kulcsár Attilát.



Kulcsár szökése előtt vezető politikusokkal találkozott



A volt bróker a felelősségre vonás elől elmenekült: július közepén diplomáciai gépkocsival elhagyta Magyarországot. Elutazása előtt nem sokkal találkozott Áder Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével, illetve Tóth Andrással, a Miniszterelnöki Hivatal polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkárával. A fideszes politikus először arról tájékoztatott, hogy a K and H Equities munkatársa "politikai védelmet" kért tőle, később ezt módosította, mondván: utólag, a történtek ismeretében véli úgy, Kulcsár Attila provokáció céljából kereste fel. Tóth András pedig azt mondta, hogy Kulcsár Attila részlegesen beismerte cselekményeit, ám ez nem volt elegendő az őrizetbe vételéhez vagy az úti okmányainak bevonásához.



Kulcsárnak banki vezetők segítettek?



A rendőrség július 17-ére rendelte be a brókercégnél történt visszaéléssel kapcsolatban gyanúsítotti kihallgatásra az exbrókert, aki azonban nem jelent meg. Kulcsár Attilát még aznap a bécsi Operaház elé csalta a rendőrség, ahol az osztrák nyomozóhatóság őrizetbe vette, és megindult a kiadatási eljárás, majd pedig Ausztriában megszületett a döntés a bróker kiadásáról. Kulcsár Attilát március 30-án visszahozták Magyarországra.



Tavaly július elején a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. - a K and H Equities brókercég tulajdonosának - belső vizsgálata a bank brókercégénél súlyos szabálytalanságokat tárt fel, amelyek a cégvezető befektetési tanácsadójához, Kulcsár Attilához köthetők. A bank feljelentést tett a rendőrségen. Július 7-én az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) nyomozást rendelt el sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt a K and H Equitiesnél feltárt visszaélések alapján. A nyomozó hatósághoz ebben az ügyben július 7-én a Nemzetbiztonsági Hivataltól is feljelentés érkezett.



Házi őrizetben az egykori bankvezér



Két nappal később Kulcsár Attila egy internetes újságnak elmondta: nyomásgyakorlásra nyilatkozott úgy, hogy csak ő a felelős a sikkasztásért, így nyilatkozatát visszavonja. A bróker szerint az ügyben több banki vezető is érintett.



Rejtő E. Tibor, a K and H Bank vezérigazgatója és Ludo Jacobs vezérigazgató-helyettes július 10-én lemondott, annak ellenére, hogy a bank a felső vezetők esetleges érintettségéről szóló sajtóhíreket a leghatározottabban visszautasította. A sikkasztással gyanúsított Rejtő E. Tibor jelenleg házi őrizetben van. (MTI)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megszavazták a 2020-as fővárosi költségvetést

Megszavazták a 2020-as fővárosi költségvetést

Csokoládé 3D-nyomtatóból? Simán!

Csokoládé 3D-nyomtatóból? Simán!

Érettségire készül? Ezt az alkalmazást mindenképp töltse le hozzá

Érettségire készül? Ezt az alkalmazást mindenképp töltse le hozzá