Az OrigoPlay szórakoztató portál szélessávú tartalmakat kínál, részben a szélessávú szolgáltatás népszerűsítéséért. Ám közben hézagpótló funkciók is megjelennek, ilyen például a napokban indult zeneáruház. Egyelőre hazai kis- és közepes kiadók anyagaival, de elindult az első stabilnak tűnő szolgáltatás. Legális, fizetős, online, vagyis minden szereplő elégedett lehet.

A szolgáltató, mert tartalmat kap, a zeneműkiadók, mert anyagaik a terjesztő-szállító-nagyker-kisker láncolatot átugorva, rögtön a felhasználóhoz kerülhetnek. A művészek, mert végre van remény, hogy nem illegálisan töltik le anyagaikat.

Mint a szolgáltatást beharangozó sajtótájékoztatón Jamie Winchester zenész elmondta, nagyon örült, hogy tavaly 40 ezren töltötték le új lemezét, de annak már kevésbé, hogy ebből ő, a közreműködők és a kiadó egy fillért sem láttak.

Ha a 40 ezres számot nehéz is ellenőriznünk, az tény, hogy eddig a kiadók minimum hármas szorzóval számoltak; egy eladott hanghordozóra 3 (pesszimistább becslések szerint 5) illegális másolat, letöltés jutott. A Jamie Winchester-Hrutka Róbert duó eladásai meghaladták az aranylemezes szintet, tehát végső soron nem lehetetlen, hogy illegálisan még vagy 30-40 ezer példányban forognak felvételeik.

Elégedettek lehetnek a jogkezelők is, mert a rendszer biztosítja, hogy az Artisjus és az EJI (Előadóművészi Jogvédő Iroda) is lát pénzt, s tovább tudja azt osztani a szerzőknek és előadóknak.

Az eddigi magyar próbálkozásokról átfogó képet adott a Hvg Háló című melléklete (A játszma vége; 2003.10.25), s ebből az derül ki, az eddigi szolgáltatások azon buktak meg, hogy a felhasználók egyszerűen nem vettek zenét. A Liquid Audioval közösen 2000-ben beindított rendszer, amelyet Márton András, a KFT zenekar dobosa gondozott, s a 2002-ben startolt, rövid életű Musicmania nevű kísérlet sem volt jövedelmező, ezért hamar leálltak.

Ezt az új szolgáltatást a székesfehérvári eMusic kft. kezdte fejleszteni (Töltsön, de költsön!; Háló, 2004. 02.28.), de végül egy nagy cég kellett ahhoz, hogy el is indulhasson. A kérdésre, hogy most, 2004-ben már hajlandóak-e a felhasználók fizetni az online zenéért, csak részben adnak választ a külföldi tapasztalatok. Ott a stabil, jó minőségű fizetős szolgáltatások sikeresek lettek; ismert az Apple iTunes tavalyi elsöprő startja. Nálunk megjósolhatatlan az eredmény. A OrigoPlay-en 250 forint egy zeneszám és 2500 egy album, ha bankkártyával fizetünk. Ha viszont emelt díjas sms-sel, akkor egy dal ára 500, s ez már elég sok ahhoz, hogy bárkit visszarettentsen. A jóindulatú olvasat az, hogy a rendszer elsősorban a kártyás fizetést preferálja, a kevésbé jóindulatú pedig, hogy a mobilszolgáltatók túl sokat kérnek.

A 250 forint versenyképes árnak tűnik, de szinte biztos, hogy nem "fehérednek ki" az eddigi illegális letöltések. Magyarul, Jamie-ék 40 ezer "fekete letöltéséből" nem lesz ugyanennyi jogtiszta. Ha az OrigoPlay a multinacionális kiadók anyagaival is bővíteni tudja kínálatát, már világosabb képet kap a zeneipar, nálunk működik-e ez a modell. Most erre a visszajelzésre vár az egész kis, magyar zenebiznisz. A szűkülő piac pozitív reakciója túlélésének talán legfontosabb biztosítéka lehet.