Tízmillióval támogatja meg Balázs Fecó új lemezét az Emmi
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma utalja a pénzt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma utalja a pénzt.
Nagyon úgy néz ki, hogy havi előfizetéses rendszert tervez bevezetni a fapados légitársaság.
Az adóhatóság után a Fővárosi Nyomozó Ügyészség is elfogatóparancsot adott ki Balogh Sándor ellen.
2015 óta voltak bajok a Szent Lázár Megyei Kórház gazdálkodásával.
Az új év kezdetétől már csak a bankokban és a postákban lehet beváltani a régi 10 ezer forintosokat, aztán már ott sem.
A Bankmonitor elvégzett egy gyors kalkulációt, mert kíváncsi volt arra, hogy a következő húsz évben hány százalékkal kell éves átlagban emelkedniük a budapesti használtlakás-áraknak, hogy ma megérje hitelt felvenni a vásárláshoz. Az eredmény meglepő, de jobban belegondolva tökéletesen érthető: évi 1,27 százalékos áremelkedés kompenzálja a teljes futamidő alatt kifizetendő kamatot.
Két és fél évre börtönbe küldtek egy férfit, aki igazán kreatív módon próbált kitörni az adósságspirálból.
Télen sok szó esik a levegő szennyezettségéről, a szmogról, a szálló por mennyiségéről, nyáron a pedig a pollenek keserítik meg sok ember életét. Hihetnénk talán, hogy otthon, a lakásunk biztonságában ezek a szennyező anyagok nem fenyegetnek bennünket. Sajnos a valóság azonban más.
A 2014–2020-as fejlesztési források 43 százalékát utalták át eddig.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint sikertörténet az, ahogy az oroszok elfordultak a töménytől. A kép azért nem ennyire rózsás.
Az amerikai techcégekre kivetett francia adók miatt vágna vissza az USA.
Hivatalában fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Gazprom elnökét, Viktor Zubkovot.
A MÁV-nál nem készültek el időre egy váltó megszerelésével, majd leesett a hó. A főváros pedig csak feleannyi embert talált a hómunkákra, mint amennyi kellene. A munkaerőhiány és az utak, vasutak rossz helyzete egyszerre okoz káoszt, így aztán 2019 tele is úgy indult: esik a hó, emiatt szinte lehetetlen közlekedni sok helyen.
Nincs több fusizás, erről szól egy friss törvénytervezet.
A Transparency International Magyarország ügyvezetője, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa beszélt arról, hogy az állami korrupció lényege a javak újraelosztása.
És a befektetés egy év alatt majdnem meg is térült.
A Respekt egyik forrása azt mondta: Babis tevékenysége sérti a cseh és az európai jogrendet is.
Nem ritka a 300-400 ezres fizetés komissiózók, áruösszekészítők, raktárosok, targoncások körében.