Forbes: Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar
Soha ekkora vagyonnal nem rendelkezett még az első helyezett. Az egykori gázszerelő megelőzte Csányi Sándort.
Soha ekkora vagyonnal nem rendelkezett még az első helyezett. Az egykori gázszerelő megelőzte Csányi Sándort.
11 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kapott a Raiffeisen Bank.
11,5 ezer milliárd forint körül lesz a kiskereskedelmi forgalom.
A GKI szerint nincs esély arra, hogy érdemben felzárkózzunk.
A pápai állam büntetőbírósága még senkit nem ítélt el ilyen ügyben, emiatt többen is bírálták.
Nem ad pénzt az állam a menhelyeknek, pedig évente húszezer ebet fogadnak be. Ugyanennyit elaltatnak a gyepmesterek, s még így is több százezernyi kóborol az utcán.
A megrendelt mennyiségből több mint 170 millió jegy és bérlet jön ki.
Több nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás is kezdődik nemsokára, több új vasútvonal is épül, egyes állomások pedig átalakulnak.
Egy kormányrendelet szerint még több pénz jutott például Mészáros Lőrinc eszéki fociakadémiájának, de a volt felcsúti polgármester egyik korábbi üzlettársának klubja is jól járt.
Az adókedvezményt azok is igénybe vehetik majd, akiknél érkezik a második gyerek; a várandósság 91. napjától jár nekik.
Ha holnap délig utalnak, akkor még hozzájuthatnak az állami támogatásokhoz és az adójóváíráshoz.
A lakókat ismét evakuálták az épületből, hogy az egészet tüzetesen átvizsgálják.
Egy vállalkozás lehetőségeit, képességeit a szervezeti felépítése és ezzel együtt működési stratégiája, valamint pénzügyi helyzete determinálja. A piac megfelelő ismerete megköveteli a partnerek, illetve a konkurencia ismeretét is.
Közbeszerzést írtak ki a közszolgálati csatornák hatásának és a vele kapcsolatos vélemények vizsgálatára.
A legtöbb eset 2017-ben történt, akkor 3600-an kerültek az utcára.
De az egyházak se valami beszédesek, ha a témáról van szó.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közbeszerzést írt ki december végén a Gül Baba türbéjének üzemeltetésére és karbantartására – vette észre a napi.hu.
Szakértők és az otthonteremtési kedvezményt igénylő családok segítségével próbáltuk kideríteni, ha nem szociálpolitikai eszköz a lakáspolitika, akkor mégis micsoda?
Főként sport- és egyházi célokra, de más fontos projektekre is jutott.
Moszkva ezzel válaszol az oroszokkal szembeni szankciókra.