A jegybank addig járatja a válság miatt a bankóprést, amíg csak kell

Az MNB elkezd állampapírokat vásárolni, és addig folytatja, amíg csak szükséges. De ezermilliárd forint után azért felülvizsgálják a programot.

  • hvg.hu hvg.hu
A jegybank addig járatja a válság miatt a bankóprést, amíg csak kell

A Magyar Nemzeti Bank 2020. május 4-től elindítja állampapír- és jelzáloglevél-vásárlási programjait. Nagy Márton alelnök már április elején elárulta, hogy az MNB válságkezelési csomagja keretében állampapír-vásárlási programot indít – vagyis a jegybank hitelezni fogja az államot. A Monetáris Tanács 2020. április 7-én döntött a jegybanki eszközvásárlások elindításáról, 2020. április 28-i ülésén pedig a két program időzítéséről és stratégiai paramétereiről határozott – írják az ülésről kiadott tájékoztatóban.

Ameddig csak kell

A közleményben olvasható indoklás alapján a Monetáris Tanács különösen fontosnak tartja „a monetáris kondíciók befolyásolását a hozamgörbe hosszabb szakaszán” – magyarán azzal, hogy plusz keresletet generálnak, lenyomják a hozamokat. Egyrészt az állam így olcsóbban tud állampapírokat kibocsátani – ha kisebb a kereslet, akkor magasabb hozamot kell kínálni, hogy legyen, aki megveszi a papírokat. Másrészt az állampapírok hozamai más befektetési eszközök hozamaira és kamataira is hatással vannak.

Az MNB mind az állampapír-, mind pedig a jelzáloglevél-vásárlási program esetében „addig folytatja a vásárlásokat, ameddig azt a koronavírus-járvány miatti gazdasági és pénzügyi fejlemények indokolják” – ígérik a közleményben. Azért a programok végrehajtását a Monetáris Tanács követni fogja, az állampapír-vásárlások esetében 1000 milliárd forintos, a jelzáloglevél-vásárlások esetében 300 milliárd forintos állománynövekedésnél technikai felülvizsgálatot hajt végre.

Közvetlenül nem vesz állampapírt

Az MNB állampapír-vásárlási programja a forintban denominált, fix kamatozású magyar állampapírokra terjed ki. A vásárolható állampapírok futamideje tekintetében az MNB nem tesz korlátozást, a vásárlásokat ugyanakkor a legalább 3 éves futamidejű papírokra fogja koncentrálni. Annak érdekében, hogy az MNB egyetlen állampapírsorozat esetében se válhasson domináns piaci szereplővé, az egyes értékpapír-sorozatok esetében a megvásárolható mennyiség – az Európai Központi Bank (EKB) gyakorlatával összhangban – nem haladhatja meg a fennálló állomány 33 százalékát.

Összhangban a vonatkozó hazai és európai uniós szabályozással, illetve a fejlett jegybankok gyakorlatával az MNB állampapír-vásárlásai a másodlagos piacon történnek, a vásárlásokat rendszeres heti aukciókon és aukciókon kívüli ügyletek keretében hajtva végre. A programba az MNB a piaci aktivitás tekintetében leginkább meghatározó szereplőket vonja be, így az állampapír-piacon meghatározó szerepet játszó bankok mellett a jelentősebb befektetési alapkezelőkön keresztül a befektetési alapok is részt vehetnek a programban.

Ami a jelzáloglevél-vásárlásokat illeti, a program a fix kamatozású, forintban denominált, hosszú futamidejű jelzáloglevelekre terjed ki, keretösszege a kibocsátott állomány 50 százaléka, az MNB pedig ezúttal is mind az elsődleges, mind a másodlagos piacon vásárolni fog.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.