Budai villát kapott az Orbán Ráhel-féle állami divatcég
A hivatalosan csak 18 emberrel dolgozó ügynökség egy Istenhegyi úti villába költözött.
A hivatalosan csak 18 emberrel dolgozó ügynökség egy Istenhegyi úti villába költözött.
A gyermeket nevelők számára szükséges adminisztrációt segíti - egy kicsit.
A kormányfő szerint felvirágozhat az ország. Persze ennek van egy fontos feltétele.
Új támogatási forma jelent meg, a tartósan beteg gyermeküket otthon ápolókat segíti az állam.
Megpróbáltuk elképzelni, mi történhet, ha minden rosszra fordul 2019-ben, csak hogy legyen minek örülni, ha mindez mégsem következik be. Helyenként rémisztő víziónk az előttünk álló évről.
A Bloomberg milliárdosokat felsoroló listájának élén az Amazon alapítója.
Mától általánosan 20 százalékkal emelkedik a népegészségügyi termékadó az egészségi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, emellett az adóköteles italok körébe tartoznak újévtől a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is.
Miután több népszerű béren kívüli juttatás kedvezményes adózása megszűnik, egyre népszerűbbek lehetnek a SZÉP-kártyák.
A szervezet nem írta alá a megállapodást, szerintük ugyanis Magyarország ilyen tekintetben még mindig el van maradva szomszédaitól.
Alig két napig tart felállítani, és állítólag nagyon biztonságos.
A kulcsszó szilveszterkor a 16 óra, január 1-jén a "zárva" tábla.
Letaszította a trónról az évek óta vezető társadalombiztosítási ügyintézői képzést a bérügyintézői – derül ki a Perfekt Zrt. OKJ-s toplistájából. Az ipari képzések közül a targoncavezetői a legnépszerűbb.
Tizenhárom milliárd forintot fizethet idén osztalékként a költségvetésbe a Szerencsejáték Zrt. A magyarok hallatlanul sok pénzt hagynak a lottózókban, és főleg kaparós sorsjegyeket vesznek. Mind többet játszanak a nők és a fiatalok, a lóverseny pedig ismét divatba jön.
Dollármilliárdokat megmozgató ígéretverseny zajlott az Amazon második amerikai központjáért. A felajánlott kedvezmények megtérülése kétséges.
Ha valaki jövőre katás vagy kivás szeretne lenni, vagy alanyi áfamentességet szeretne, még holnap elektronikusan elintézheti.
Direkt ezért adtak ki egy külön számot a Magyar Közlönyből.
A novemberi díjat a Direkt36 egyik újságírója kapta.
Lesújtó véleményt fogalmazott meg egy friss tanulmány a vízi erőművek hatékonyságáról. A fejlett világban bontják, a fejlődő országokban építik a duzzasztókat.
A brit külkereskedelmi miniszter szerint ha nem szavazzák meg a brit parlamentben a megállapodást, csak 50 százalék esélye lesz annak, hogy megtörténik a kilépés.