Mészáros Lőrinc emberei ólálkodnak a formálódó fideszes médiabirodalom körül
Mészáros emberének ügyvédje járt el a nemrég létrehozott médialapítvány bejegyzésénél.
Mészáros emberének ügyvédje járt el a nemrég létrehozott médialapítvány bejegyzésénél.
A miskolci szerszámgépgyárhoz 2,45 milliárd adófizetői forintot ad az állam.
A Kézizálog Zrt. tulajdonosa a trombitarézből készült tömböket otthonában öntötte. Bíró Péter szerint a cégcsoport vagyonából kielégíthették volna a károsult bankokat és magánszemélyeket, de érdekes módon a kárigények három év alatt töredékére apadtak.
Vasárnap járt le a határidő, hogy a Mol-kézben lévő FGSZ megvegye végre a kormánytól a négy éve építtetett üres szlovák–magyar gázcsövet.
Csizi Péter volt pécsi alpolgármester majdnem utolsónak maradt, de végül ő is kapott azért egy több milliós fizetéssel járó cégvezetői állást.
Csak Debrecenben évi 700 tonna, szelektív kukák mellé rakott illegális szemetet szállít el a helyi hulladékkezelő.
Amihez nyúl a felcsúti expolgármester, arannyá változik.
A Nagy és Trócsányi iroda szerint nem annyit keresnek, mint az EP-képviselő állítja, ráadásul múltjuk alapján is logikus, hogy őket kérte fel az állam.
A korábban tervezettnél lassabban szervezik át a felcsúti oligarcha céghálóját.
Bulgária és Románia szintjén van a magyar vasút, már ami a vonatok és az állomások tisztaságát illeti – derül ki az Eurobarometer friss felméréséből.
2017 őszén nagy tiltakozást váltott ki a nagy áruházláncok körében, amikor egy javaslattal 100 forint fölé emelte volna a kormány a papíralapú reklámhordozók termékdíját. Most a háromszorosára emelnék.
Nem hiába mondta Mészáros Lőrinc másfél éve, hogy ügyesebb, mint a Facebook-alapító Mark Zuckerberg: a Konzum Nyrt felívelésére nehéz más kifejezést találni a gazdasági csodánál.
A zöld szervezet azt szeretné: tiltsák be az ökológiai katasztrófát okozó eldobható műanyag szatyrok használatát.
Sokak szerint itt az ideje beszállni az eddig komolyan büntetett országok részvényeibe.
A gyártóknak és a német kormánynak nagyjából sikerült megegyezniük.
Évről évre bővül a konferenciaturizmus, és e trendből Magyarország sem marad ki. Tavaly közel ötödével több konferenciát rendeztek Magyarországon, mint egy évvel korábban, s az előrejelzések szerint az idén további növekedés várható.
Az aszálytól szenvedő állataira költi mintegy 200 ezer dolláros lottónyereményét egy ausztrál gazda. A pénzből új vízforrások felkutatása mellett takarmányt vesz az állatainak.
Ezen a héten rendezték meg az Európai Sporthetet (ön hallott róla?), a kampányban mozgásra ösztönzik a lakosságot. Itt az összesítés arról, milyen lehetőségeik vannak a budapestieknek, ha egy fillér nélkül szeretnének sportolni, a futás, vagy biciklizés mellett.
Az Azonnalit tulajdonló Ungár Péter LMP-s politikus vidéki hálózatot is akar.
Egy friss tanulmány szerint Magyarországon az extrém hőmérsékleti események jelentik a legfőbb egészségi kockázatot, a betegek, az idősek és a gyerekek vannak a legnagyobb veszélyben.