Az orosz családok csaknem felének csupán élelemre és ruhára futja
Nem meglepő: a fiatal családok mellett a nyugdíjasok vannak a legrosszabb helyzetben.
Nem meglepő: a fiatal családok mellett a nyugdíjasok vannak a legrosszabb helyzetben.
MTI
Árvízvédelmi rendszer kiépítéséről és a háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalinról elnevezett "Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia" építésének előkészítéséről rendelkezik a kormány a legfrissebb Magyar Közlönyben.
hvg.hu
Kevesebben születtek, többen haltak meg eddig 2019-ben, mint tavaly. A termékenységi arányszám is csökken.
hvg.hu
Homolya Róbert szerint a pályaudvar állomásépületének felújítására rendelkeznek forrással, amit részben átcsoportosítanának. De a vágányhálózat felújítására is szükség lenne. Azt is elmondta, a Keletire is sokat kellene még költeni.
Z. B.
2014-ben már bevezette papírjait a New York-i börzére is.
MTI
Fizetést, napidíjat és költségtérítést is adnak az EP-képviselőknek.
hvg.hu
A részvényekből származó osztalékot használhatják fel az egyetem működtetésére.
hvg.hu
Tovább folytatódik az euróbankjegyek megújítása, a kisebb címletek után most a 100 és a 200 eurósból is újat vezetnek be.
hvg.hu
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV.
hvg.hu
Egyik pénzintézet sem akar kimaradni.
hvg.hu
A kereskedelem történelme legalább százötvenezer éves, a készpénz viszont kevesebb mint háromezer éve létezik. Drága, mocskos és idejétmúlt. Itt az ideje, hogy magunk mögött hagyjuk – írta a Portfolio.hu-n megjelent cikkében Kóka János volt gazdasági miniszter abból az alkalomból, hogy felszólal a Portfólió "Financial IT and Disruptive Technologies" konferenciáján.
unknown
Az EPP-nek nincs szüksége Orbánra.
hvg.hu
Teljes munkaidőben dolgozik a veterán targoncás, aki a BBC-nek elmondta: esze ágában sincsen abbahagyni a munkát. „Mit csináljak otthon? Nézzem a televíziót”? – tette fel a költői kérdést a 69 éves Raymond Irving, aki szerint a munka tartja frissen és fiatalosan. Persze azért szeretne kicsit kevesebbet hajtani, de a jelenlegi munkahelyén nincs részmunkaidő.
Lengyel Miklós
Pályázati pénzből fizetne Kistelek ingyenes lakhatást, bérkiegészítést, csak ne menjenek el a fiatalok a kisvárosból. Az önkormányzat és a helyi vállalkozások is milliárdokat kaptak az uniós forrásokból az elmúlt három évben.
hvg.hu
A japán miniszterelnöknél járt az amerikai elnök.
MTI