Békesi: "Néhány robbantás után Orbán hívei könyörögni fognak a szükségállapotért"
A Fidesz a végsőkig elmegy, hogy hatalmon maradjon, de leváltani csak akkor lehet, ha elfogy az EU-s ingyenpénz – véli Békesi László volt pénzügyminiszter.
A Fidesz a végsőkig elmegy, hogy hatalmon maradjon, de leváltani csak akkor lehet, ha elfogy az EU-s ingyenpénz – véli Békesi László volt pénzügyminiszter.
Azt szeretnék elérni, hogy állapítsa meg a bíróság a brókercsődökért az állam, a jegybank és a számvevőszék felelősségét.
Vezető anyagban mutatja be a Financial Times a magyar kormánypárt körüli üzletemberek gazdagodását.
A kínaiak mindig nagyban játszanak. Legyen szó politikáról, gazdaságról, vagy éppen a szerencsejátékokról. Benda László írása a hvg.hu-nak.
Ahogy nőnek a keresetek, érdemes számolgatniuk azoknak is, akik 2017 végén nyugdíjba mehetnének, lehet, megéri várni az új évig.
Nagy pluszt adhat az állami támogatás és a kamattámogatott hitel a nagycsaládosoknak, viszont tudni kell, hogy mik a korlátai.
Szerződést írni egy ajándékról? Bármennyire is abszurdnak tűnik, ez az ajándékozó és a megajándékozott érdekét egyaránt szolgálja, bizonyos esetekben pedig jogszabály is előírja.
Mostanáig 21 szerelvény érkezett vissza Oroszországból Budapestre, közülük 19 szállít utasokat.
A statisztika szerint idén többet keres, de többet is költ a magyar lakosság. De az élet nem mindig igazodik a számokhoz.
Spoiler alert: a Fidesz nincs köztük.
A politikusoknak jobban kéne ismerniük a valós helyzetet, vélik a szociális munkások, ezért megpróbálják eljuttatni nekik L. Ritók Nóra könyvét.
Elegáns megoldást talált a kormány a kényelmetlen, nehezen védhető, a kínaiakkal összehozott Budapest-Belgrád vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányával. Az összkép viszont enélkül sem jó.
Többek közt a milliomos államtitkároknak is jár 100-250 ezer forint értékű Erzsébet-utalvány a Miniszterelnökségen.
A Bükki Nemzeti Park nemrég csillagoségbolt-park lett.
A rendőrség honlapja ugyanolyan változatos, mint a megyei napilapok netes verziói mediaworks-ösödés után. A rendőrség ráadásul vélhetően az egyszer már átadott járműveket adja el megyeénkénti hírekbe csomagolva újra.
Elkészült a vizsgálatot lezáró jelentés a 2-es metró Pillangó utcai megállójában egy éve történt balesetről. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) megállapítása szerint a sínek csúszóssága és az Alstom szerelvények műszaki hiányosságai is hozzájárultak.
Ebből a hitelből és lízingből nem lesz infrastrukturális fejlesztés.
Arra kap most pénzt a projekt két évvel a kezdete után, ami józan paraszti ésszel alapvetőnek tűnik: akadálymentesítésre és közművek tervezésére.
Régi motorosok kapják a sorosozásra és migránsozásra a pluszpénzt, ez a kormányköntösbe bújtatott Fidesz-propaganda már hagyományosan nem üti ki a biztosítékot az Állami Számvevőszéknél.