A munkavállalók kétharmada nem keresi meg az átlagbért

A Policy Agenda mérése szerint Magyarországon a munkavállalók kétharmadának a bére nem éri el az átlagbért, ami a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint 2018. májusában bruttó 327 486 forint volt, ezen a helyzeten pedig elsősorban az adórendszer átalakításával, a többkulcsos adórendszer bevezetésével lehet segíteni.





Két amerikai kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, William D. Nordhaus és Paul M. Romer kapta meg az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat "a világgazdaság hosszú távú fenntartható növekedésével" kapcsolatos munkásságáért - jelentette be hétfőn a Svéd Királyi Tudományos Akadémia.





A héten megkezdődhet az Ikarus Egyedi felszámolása

A hét első feléig kapott haladékot a cég adósságai megtérítésére, ha ezt nem teszi meg, értékesíthetik a birtokukban álló vagyontárgyakat. A cég birtokában több félkész csuklós busz is állhat, az Ikarus Egyedi az MKB Banknak és a beszállítóknak is tartozik.


Harmincmilliárd forintot buktunk a letelepedési államkötvényeken

Érdemi hasznot nem hozott a letelepedési kötvény az országnak, sőt, 30 milliárd forintot buktak az adófizetők, miközben súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek jutottak be az országba komoly ellenőrzés nélkül - állapította meg a Transparency International Magyarország és a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest.