Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyre nagyobbak a kockázatok, magasabbak a lakásárak a fővárosban, mint amit a gazdaság helyzete indokolna – jelezte a jegybank.
Az első fél évben erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 16,2 százalékkal, Budapesten pedig 20,2 százalékkal, ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak ugyanis meghaladják a makrogazdasági fundamentumok által indokoltat – áll a Magyar Nemzeti Bank novemberi lakáspiaci jelentésében. A fővárosi lakáspiaci folyamatokat még szorosabban figyelemmel kell kísérni az MNB szerint.
A lakáspiacon újra nyílik az árolló, a fővárosban és a nagyobb településeken gyorsult az áremelkedés, míg a községekben lassulás volt tapasztalható. Budapesten a tavaly év végi 15,6 százalékról 20,2 százalékra, a városokban pedig 13,3 százalékról 16,3 százalékra nőtt az árak emelkedésének üteme, míg a községekben 16,9 százalékról 11,8 százalékra csökkent. A négyzetméterárak a községekben a budapesti átlag 20 százalékára estek, tavaly ez az arány még 25 százalékos volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.