Jövőre jó néhány nagy privatizációs tranzakció lesz: többek között a Mol, az Antenna Hungária és a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) még állami tulajdonban lévő részvényeinek eladása.

Erről Draskovics Tibor pénzügyminiszter beszélt pénteken a Pénzügy-minisztérium szakmai konferenciáján.

A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. eladására is jövőre kerül sor, azért, hogy a szükséges fejlesztéseket, a "nagy ugrást" megtehesse a társaság - tette hozzá a pénzügyminiszter.

A kormány december 1-i ülésén megváltoztatta a Malév Rt. privatizációs pályázatának kiírását is. Eszerint a légitársaság megvásárlására pályázónak nem kell a teljes hitelállomány átvállalására feltétel nélküli garanciát adnia,  és nem kell egyszerre megvenni a teljes, privatizációra bocsátott részvénycsomagot. Ám arra kötelezettséget kell vállalnia, hogy később az egészet megvásárolja.

A kabinet e két feltétel korrigálásától azt várja, hogy a szakmai befektetők nem lesznek kizárva a Malév privatizálásából, azaz nagyobb érdeklődést tanúsítanak majd - írta a Világgazdaság.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Gazdaság

Sarkozy nem akar beleszólni a magyar privatizációba

A Gyurcsány Ferenccel tárgyaló francia gazdasági, ipari és pénzügyminiszter szerint minden országnak megvan a maga identitása, hagyományrendszere, ezért óvakodik attól, hogy tanácsokat adjon a privatizációval kapcsolatban.

Ez a szám lenyűgöző: ennyi Galaxy telefont adott már el a Samsung

Ez a szám lenyűgöző: ennyi Galaxy telefont adott már el a Samsung

A Samsung ellenállt a kísértésnek, és nem az Apple fülhallgatóját mutatta be

A Samsung ellenállt a kísértésnek, és nem az Apple fülhallgatóját mutatta be

Ha már nem tudunk mit kezdeni a kátyúkkal, legalább lássuk, hogyan keletkeznek - videó

Ha már nem tudunk mit kezdeni a kátyúkkal, legalább lássuk, hogyan keletkeznek - videó

Új, a Badacsonyra néző kilátó épül a Balatonnál

Új, a Badacsonyra néző kilátó épül a Balatonnál

Új trükköt alkalmaznak a pedofilok a YouTube-on

Új trükköt alkalmaznak a pedofilok a YouTube-on

Másmilyen az Instagram a Samsung új telefonján

Másmilyen az Instagram a Samsung új telefonján