EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A fogyasztói árak az idén áprilisban 0,5 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 8,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az elemzők áprilisra 8,9 százalékos 12 havi inflációt vártak.
Az év első négy hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 8,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. Áprilisban az a maginfláció 5,9 százalék volt éves és 0,2 százalék havi összehasonlításban.
A fogyasztói árak az idén márciusban 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Tavaly áprilisban a fogyasztói árak 0,7 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet.
Az idén áprilisban egy hónap alatt az élelmiszerek árai 1 százalékkal emelkedtek. Az idényáras élelmiszerek 7,3, a kenyér 1,9, a gyümölcs-, zöldség 1,6, a péksütemények 1,4 százalékkal drágultak.
A sertés hús ára márciushoz képest 2,1 százalékkal csökkent, a cukoré 1,7 százalékkal, a szalámi, szárazkolbász, sonka 1,4 százalékkal lett olcsóbb. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal drágultak.
A legnagyobb mértékben, 2,1 százalékkal a ruházkodási cikkek ára emelkedett, az ilyenkor szokásos szezonális változásoknak megfelelően. A szolgáltatások körében az átlaggal közel megegyező, 0,4 százalékos árnövekedés volt megfigyelhető.
A szeszes italok, dohányáruk 0,2 százalékkal, az egyéb cikkek 0,3 százalékkal, az átlagosnál kisebb mértékben drágultak. Ez utóbbin belül a járműüzemanyag-árak 3 százalékkal emelkedtek, a gyógyszer, gyógyáruk ára 2 százalékkal csökkent. A tartós fogyasztási cikkek árszintje összességében nem változott az előző hónaphoz viszonyítva.
Tizenkét hónap alatt az élelmiszerek ára az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,2 százalékkal emelkedett. Ezen belül jelentősen drágultak a péksütemények 30,3, a liszt 29,4, a kenyér 22,5, a cukor 22,2, a baromfihús 19,5, valamint a tojás 14,5 százalékkal.
A háztartási energia átlag feletti 31,9 százalékos áremelkedésén belül, a vezetékes gáz 53,3, a távfűtés 38,7, az elektromos energia ára 21,2 százalékkal nőtt.
A szeszes italok, dohányáruk 7,2 százalékos és a szolgáltatások 7,3 százalékos árnövekedése az átlagosnál alacsonyabb volt. Ez utóbbin belül a csatornadíj 16,7, a szemétszállítás díja 15, a vízdíj 12,4 százalékkal nőtt. Szintén átlag alatti mértékben, 4 százalékkal drágultak az egyéb cikkek, 1,3 százalékkal pedig a ruházkodási cikkek. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2006 áprilisában.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.