Havas iskolája jogszerűen szedett fejlesztési hozzájárulást hallgatójától

Jogszerűen szedett fejlesztési hozzájárulást egykori hallgatójától a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézete (BMI) a másodfokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság szerdán hozott jogerős ítélete szerint.

  • MTI MTI
Havas iskolája jogszerűen szedett fejlesztési hozzájárulást hallgatójától

A megyei bíróság jogerős döntésével helyben hagyta a Szegedi Városi Bíróság márciusban hozott ítéletét, s ezzel elutasította a BMI egykori hallgatója, Swiderski Erika felperes keresetét, melyben az általa befizetett 860 ezer forint és kamatai visszafizetését kérte.

Az ítélet indokolása szerint a Szegedi Tudományegyetem - külön megállapodásban rögzítettek szerint a Budapesti Média Intézet közreműködésével - a hallgatóknak, így a felperesnek is - a képesítési követelményekhez, illetőleg a tantervben foglalt tanulmányi kötelezettségek teljesítéséhez nem kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtott. A felsőoktatási intézmény lehetővé tette további szakirányok választását, más tantárgyak, speciálkollégiumok felvételét, mely szolgáltatásokat a felperes részben igénybe is vette. A felperestől igényelt és általa a hallgatói jogviszony tartama alatt kifizetett és nem kifogásolt díj jogszerűen kikötött egyéb szolgáltatási díj volt, melynek visszafizetésére az alperesek nem kötelezhetőek.

Kotroczó Béla, a felperes jogi képviselője a távirati irodának elmondta, az írásbeli ítélet áttanulmányozását követően, ügyfelével konzultálva döntenek arról, hogy nyújtanak-e be felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróságnak. Hozzátette: ezt valószínűnek tartja, mivel "próbaperről" van szó, s a kérdés sokakat érint, érdemes az összes jogi lehetőséget kimeríteni.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek