A Magyarországon 1997-ben bevezetett nyugdíjreform a Világbank modellje alapján többpilléres nyugdíjrendszert hozott létre - emlékeztet a Századvég Gazdaságkutató, amely szerint e reform keretében született meg a nyugdíjrendszer második pillére, a tőkefedezeti elven finanszírozott, kötelező magánnyugdíj-pénztári rendszer. 2006-ban a Világbank értékelte az általa segített nyugdíjreformokat, és rámutattak a partner kormányok hibáira, valamint saját reformkoncepciójuk hiányosságaira.

Eszerint túlbecsülték a tőkefedezeti rendszerektől várt gazdasági hasznokat, elsősorban a tőkepiacok fejlesztésének gazdasági növekedésre gyakorolt pozitív hatását. Nem nyomatékosították a második pillér állami szabályozásának fontosságát, valamint a nyugdíjrendszer adminisztrációjának hatékony megszervezését - olvasható az elemzésben. Nem tudatosult a kormányzatokban, hogy a tőkefedezeti rendszerre való fokozatos áttérés rendkívül fegyelmezett költségvetési politikát igényel. A nyugdíjtőke felhalmozása hiányt okozott az állami nyugdíjrendszerben, ami nem finanszírozható adóssággenerálással.

Ez utóbbi alapelvet a Századvég Gazdaságkutató szerint a magyar kormányok sem tartották be, így a tőkefedezeti rendszer bevezetése miatt kieső járulékbevételek az államadósság növekedését okozták. 2010 októberéig 2500 milliárd forint befizetés érkezett a magánpénztárakba. E befizetések hiányként jelentkeztek az állami nyugdíjkasszában, amit a már amúgy is komoly költségvetési deficit miatt a kormányok államkötvény-kibocsátással finanszíroztak. A 2500 milliárd forintnyi adósság kamatterhe 1998 óta összesen 1050 milliárd forint. Vagyis a pénztárak működési költségeinek levonása után a 2500 milliárdnyi járulékbefizetés fennmaradó részének 1050 milliárd forint hozamot kellett volna termelnie ahhoz, hogy a rendszer nemzetgazdasági szinten ne okozzon vagyonvesztést. Ez sajnos nem sikerült. A magánpénztárakban felhalmozott vagyon értéke ma 3050 milliárd forint, mintegy 500 milliárddal kevesebb a járulékbefizetések miatt keletkezett államadósságnál és kamatainál - olvasható az elemzésben.

Az 500 milliárdos veszteség alapvetően két ok miatt állt elő: a magánnyugdíjpénztárak költségeit limitáló szabályozás késve született meg, és túl engedékenynek bizonyult. A befektetési portfolióra vonatkozó szabályozás a részvénypiacok fellendülésének idején alacsonyan határozta meg a részvényhányadot, majd a részvények arányát épp a 2008-as pénzügyi válság kitörése előtt kellett a pénztáraknak megemelniük. A szabályozás tökéletlensége tehát nagyban hozzájárult az alacsony hozamokhoz, és a magas működési költségekkel együtt vezetett a fenti 500 milliárdos veszteséghez.

Példaként egy olyan személy, aki a magánpénztári rendszer indulása óta (1998) folyamatosan az épp aktuális átlagbér után fizetett járulékot, 10 százalékkal több nyugdíjtőkét halmozhatott volna fel, ha befizetéseit egy ugyanilyen költségű rendszerben kizárólag magyar állampapírokba fektették volna. Ez a fenti rendszertag esetében 214 ezer forint veszteséget jelent a nyugdíjtőkén, ami miatt a magánpénztáraktól kapott nyugdíja 10 százalékkal alacsonyabb lehet annál, mintha megtakarításait kizárólag állampapírban tartották volna - kalkulál a kutatóintézet.

Az alacsony hatékonyság miatt kétségtelen, hogy a második pillér működését alapjaiban kell átgondolni. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága nem a pillérek számán múlik. Hasonlóan, az optimális megoldás tőkefedezeti és folyó finanszírozás mellett egyaránt megvalósulhat. A egyéni számlás rendszer létrehozása pontos elszámolást tesz lehetővé, emellett azonban biztosítani kell a már felhalmozott megtakarítások elválasztását a folyó költségvetéstől. Ezen kívül ügyelni kell arra is, hogy a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos intézményi változtatások ne okozzanak nagyobb kárt az üzleti környezetben, mint amekkora előnyök várhatók az átalakítástól - teszi hozzá a Századvég Gazdaságkutató elemzése.