szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán visszatértek a lejtőre, csak átmeneti kiigazításnak bizonyult a keddi javulás.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,72 százalékos napi csökkenéssel 966,92 ponton zárt, 13,80 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Reggel még emelkedtek az árfolyamok arra a hírre, hogy az olasz kormányfő bejelentette lemondási szándékát. Később azonban úrrá lett az a megfontolás, hogy rövid idő alatt egy új olasz kormány sem tehet túl sokat a nagyságra harmadik euróövezeti gazdaság hitelképességének helyreállítására.

Szerdán az olasz állampapírok hozama új rekordokat döntve meghaladta a kezelhetőség határának tartott 7 százalékot - este is 7,2 százaléknál tartott -, miközben az euróövezeti mentőalapnak (EFSF) belátható időn belül nem lesz elég pénze ekkora kockázat enyhítésére. A tőzsdei visszaesésben szerepet játszanak a nyugat-európai bankok viszonylag gyenge eredményei is, amelyek az euróövezeti államadósság-válság hatását tükrözik.

A nap vesztese a milánói tőzsde volt: fő mutatója, a MIB40 3,71 százalékkal zuhant. A Silvio Berlusconi miniszterelnök családjának 39 százalékos tulajdonában lévő Mediaset médiavállalkozás részvénye 12,28 százalékkal, az UniCredit bankcsoporté 5,94 százalékkal lett olcsóbb szerdán. A Pirelli kivételével - amely nem változott - a fő mutatóban lévő összes részvény zuhant.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 106,96 pontos, 1,92 százalékos romlással 5.460,38 ponton zárt, 7,45 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. A frankfurti DAX-30 131,90 pontos, 2,21 százalékos mínusszal 5.829,54 ponton végzett, 15,69 százalékkal alacsonyabban, mint az év végén. Párizsban a CAC-40 68,14 ponttal, 2,17 százalékkal 3.075,16 pontra gyengült, ez 19,18 százalékkal kevesebb az év véginél. Varsóban a WIG20 3,40 százalékkal 2.315,67 pontra fogyatkozott. A MOL ára 5,00 százalékkal 210,20 zlotyra apadt.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 1,82 százalékkal, az S&P-500-as 2,09 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 2,20 százalékkal volt a keddi záróértéke alatt.

Az euró este 1,36 dollár felé közelített lefelé haladtában a bankközi devizapiacon, a nap folyamán 1,67 százalékot vesztett. A svájci frankhoz képest a közös valuta jobban tartotta magát 1,23 frank fölött, csak 0,39 százalékos napi romlással. Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 114,55 dollár volt, 45 centtel kevesebb a keddi záróáránál. A gázolaj tonnánként 4,00 dollárral 998,50 dollárra drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzéseiben. Az arany ára unciánként (31,1 gramm) 85 centtel 1.792,40 dollárra csökkent azonnali szállításra Londonban.

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!