Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Három év után újra fizethet osztalékot a Mol, csupán annak mértéke kérdéses - írja a Napi Gazdaság. Az elemzők többsége szerint konzervatív kifizetés várható a jelentős állami tulajdonrész ellenére is. Az állam akár 17 milliárd körüli bevételhez is juthat a Mol-osztalékból.
A Mol az elmúlt három évben nem fizetett osztalékot, utoljára 2008-ban, megelőző évi nyereségének 40 százalékát osztotta szét a részvényesek között, az egy részvényre jutó kifizetés akkor 883 forint volt - idézi fel a Napi Gazdaság szerdai cikkében.
A Bloomberg konszenzusa szerint azonban az idén már osztalékot várnak az elemzők. A konszenzusos érték 643 forint részvényenként, azután, hogy a Mol 152 milliárd forint nettó eredményt ért el 2011-ben, ami 1747 forintos részvényenkénti profitot jelentett.
A Napinak Miró József, az Erste elemzője is azt mondta, idén valószínűleg újra lesz osztalékfizetés, hiszen a Mol anyagi helyzete ezt megengedi. A mértéke ugyanakkor kérdéses, az Erste szerint inkább konzervatív, 600-700 forintos papíronkénti kifizetés várható. Arra nehéz válaszolni, hogy az állam részéről lehet-e nyomás a nagyobb osztalék kifizetésére, de nem lehetetlen - tette hozzá Miró.
Pletser Tamás, az ING elemzője szerint az állam részéről egyelőre nem látszik nyomás az osztalék növelése érdekében, ugyanakkor papíronként 300-500 forintot biztosan ki tud fizetni a Mol. A korábbi hivatalos indoklással ellentétben - mármint hogy a beruházásokra költ inkább a cég - inkább az állhatott az osztalékfizetés mellőzése mögött, hogy nem akartak a Mol orosz tulajdonosának, a Szurgutnyeftyegaznak pénzt adni - tette hozzá Török Bálint, a Buda-Cash elemzője.
Török szerint ha a Mol 700 forintos osztalékot fizetne, azzal az állam 17 milliárd forintos bevételhez jutna. Szerinte a Mol eladósodottsági mutatója nem magas, készpénztermelő képessége pedig elbírja ezt a szintet.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.