szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A pénzügyi tranzakciós illeték szürkítheti a gazdaságot - hangsúlyozta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a devizahiteleket nyújtó bankok ellen indított nyomozás kapcsán kedden, a Közbeszéd című televíziós műsorban, a Dunán.

A pénzügyi tranzakciós illeték nem bankspecifikus, minden magyarországi pénzmozgásra kivetik, ezért ugyanúgy érinti a bankokat is, mint mindenki mást - mondta Kovács Levente a közszolgálati televízióban. 

Hozzátette, a bankszövetség álláspontját akkor alakítja ki, miután megkapta a tervezetet. Az egyeztetések a közeljövőben kezdődnek el arról, hogy mire és hogyan vonatkozzon. A főtitkár szerint, amennyiben a pénzügyi tranzakciós illetéket mindenre kiterjesztik, a növekedést nem akadályozza, ugyanakkor a gazdaság fehérítése ellen hat.

A devizahitelek esetében a pozíciókat a bankoknak folyamatosan zárniuk kell, amit a jegybank folyamatosan ellenőriz; az árfolyamváltozáson a banknak sem nyereségük, sem veszteségük nem lehet - ismertette a főtitkár annak kapcsán, hogy nyomozás indult a devizahiteleket nyújtó bankok ellen, hogy tisztázzák, adócsalást követtek-e el a pénzintézetek.

A bankok ellen feljelentést tevő Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének (BAÉSZ) vezetője, Kásler Árpád szerint a bankok nem adóköteles nyereségként könyvelték el az adósoktól visszakapott pénzek egy részét. Álláspontja szerint ha a bank 5 évvel ezelőtt 13 millió forintot folyósított, és most visszakapott 18 milliót, az 5 millió forint többletbevételnek adókötelesnek kell lennie.

Skoda Gabriella, a Főváros Főügyészség szóvivője a műsorban ismertette: a feljelentés alapján most adatgyűjtés folyik, elsődlegesen a speciális banki adózási szabályokat kell tisztázni.

Kovács Levente erre reagálva elmondta, hogy a bankok könyvelési szabályzata eltér a bt.-kétől, az árfolyamnyereségből vagy -veszteségből származó eredményhatást máshová kell könyvelniük, mint egy bt.-nek.  A bankok ilyen jellegű bevételeit és kiadásait a pénzügyi műveletek soron kell keresni. Akik a feljelentést tették, a nyereséget észrevették, a veszteségről meg nem vettek tudomást - mutatott rá. Hozzátette: bízik abban, ha az ügyészség megvizsgálja az információkat, azt, hogy hogyan kell egy banknak könyvelnie, a nyomozás már szerdán lezárulhat.

A főtitkár beszélt arról is, hogy a bankok felgyorsítják a nem közszférában dolgozó ügyfelek  hozzáférését az árfolyamgáthoz, így a lakáscélú jelzáloghitellel rendelkezők június 1. helyett május 2-tól, a szabadfelhasználású jelzáloghitelesek pedig szeptember 1. helyett augusztus 1-jétől jelezhetik igényüket bankjuknál. Mint elmondta, a tavaly decemberi végtörlesztési akcióra 70 ezer közszférában dolgozó jelentkezett be, közülük az árfolyamgátra indulása óta 30 ezren jelentkeztek. A bankok azonban nagyobb kapacitással készültek fel, így lehetővé vált, hogy előrébb hozzák az időpontokat, amire egyébként határozott igényt tapasztaltak a lakosság körében.

 

* * * Már teljesen ingyenes bankszámlák is elérhetőek

Sokan fizetnek éves szinten több tízezer forintot csak azért, mert van saját bankszámlájuk. Azonban léteznek már teljesen ingyenes számlacsomagok is! A Bankmonitor bankszámla kalkulátora – a bankolási szokásai alapján - mindenkinek személyre szabottan megmutatja az elérhető legkedvezőbb ajánlatokat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!