Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
A tranzakciós adó bevezetésének egyik hatásaként megszigorodhatnak az ingyenes számlák feltételei – írja a Világgazdaság.
Ez egy átlagos jövedelmű magánszemély folyószámlájánál havi 150, évi 1800 forint elvonást jelent annak alapján, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján májusban bruttó 219 200 forint volt az átlagos havi jövedelem – írja a VG.
Ha a bérek a jegybank által előre jelzett 5,3 százalékos inflációval nőnek, akkor a jövő év közepén az átlagos bruttó havi jövedelem 230 800 forint körül alakul, ennek pedig a nettó érteke 150 ezer forintra várható. A folyószámlát ennek egy ezreléke terheli, függetlenül attól, hogy az ügyfél átutalja, felveszi, vagy bankkártyával elvásárolja jövedelmét – teszi hozzá a lap.
Ez számlánként ugyan kis összeg, mégis a lap szerint arra lehet számítani, hogy a hitelintézetek a túlnyomó többségét ráterhelik majd az ügyfeleikre. A kormány ugyanis 280 milliárd forint költségvetési bevételt vár a tranzakciós adótól. Ez nagyobb összeg, mint az összes Magyarországon működő hitelintézet tavaly elért 267,9 milliárd forintot kitevő jutalékeredménye.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.