Miért káros a túl alacsony infláció?

Miután a kormánypártoknak sikerült elhitetniük legelvakultabb szavazóikkal, hogy Magyarország jobban teljesít, már másoknak is nagyvonalúan ajánlják „sikerük” receptjét. Nem is egy országnak, hanem rögtön az EU-nak. Nehogy arra a sorsra jusson, mint Japán, amely két évtizedig küzdött a deflációval – mutatott empátiát Matolcsy György egy minapi konferencián, miután kiosztotta az uniót, hogy elhibázott gazdaságpolitikát folytat. S mindjárt fel is írta a betegnek a receptet: csak az inflációt tartsa szem előtt.

Sajátos ez annak a kormánynak az egykori nemzetgazdasági miniszterétől, amely a 2010-es hivatalba kerülése óta folyamatosan azzal ostorozta az idén március elejéig regnáló jegybanki vezetést, hogy kamatdöntéseit kizárólag az infláció kordában tartása határozta meg, s arra hivatkozva nem csökkentette az alapkamatot, holott a monetáris enyhítés miatt olcsóbbá váló hitelek lökést adhattak volna a gazdaságnak. Lazán túllépve azon az ellentmondáson, hogy az Orbán-kabinet 2010 végén még a minél magasabb infláció híve volt, s adóemeléseivel 2012-re fel is tornászta 5,7 százalékra az éves átlagos fogyasztói árindexet az előző évi 3,9 százalékról.

Akkor ugyanis még az volt az Orbán-kormány érdeke, hogy az inflációval felfújassa a költségvetési bevételeket, miközben megszorító intézkedésekkel a Brüsszel által elfogadhatónak tartott 3 százalékos küszöb alá szorítja le a büdzsé GDP-arányos hiányát. Matolcsy márciusi MNB-elnöki kinevezése után azonban változott a helyzet, egy csapásra ismét az infláció letörése vált az MNB kizárólagos feladatává. „Nincs semmilyen más – árfolyam-, kamat- vagy foglalkoztatási – cél a magyar monetáris politikában” – bizonygatta a napokban a jegybankelnök. Ami nagyban közrejátszott abban, hogy a forint az euróval szemben 304 forintig, nyolchavi mélypontra gyengült.

Orbán Viktor aláírásával támogatja a rezsicsökkentést. Kampánykeret.

MTI/ Koszticsák Szilárd

 Az árak letörése ugyanis passzolt a kormány – a jegybank immár hozzá hű irányítójának buzgó asszisztálásával kidolgozott– választási célzatú forgatókönyvéhez. Ennek lényege, hogy először csökkenteni kell a lakossági közüzemi díjakat, ezzel az infláció is lejjebb megy, majd az enyhülő drágulási kilátásokra hivatkozva mérsékelni lehet a jegybanki alapkamatot. Ezzel egy csapásra két legyet lehet ütni – okoskodtak a kormányzati korifeusok. A rezsicsökkentéssel a szitán át nem látó polgárok közül újabb szavazókat szerezni, a kamatvágásokkal pedig mérsékelni az államadósság finanszírozásának terheit. Méghozzá úgy, hogy az államkötvényekre is egyre kevesebb kamatot kelljen fizetni – de azért többet, mint amekkorát a fő rivális bankbetétek hoznak. Azt, hogy az utóbbiak még véletlenül se legyenek vonzóbbak, a 16 százalékos forrásadóra augusztustól rárakott pluszteher, a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás garantálta, amit – piacgazdaságban szokatlan szelektivitással – a forintállampapírok hozama után nem kell megfizetni.

Eddig bejött a taktikának ez a része, hat éve nem tartott olyan kevés pénzt lekötött betétekben a magyar lakosság, mint most – tette közzé az MNB. Állampapír-tulajdonuk viszont soha nem látott mértéket ért el, a 2012 tavaszán elindult agresszív kormányzati kampány hatására másfél év alatt több mint háromszorosára, 1600 milliárd forintnyira ugrott. Köszönhetően annak, hogy míg a bankokban már csak 2,9 százalék körüli kamatra lehetett pénzt lekötni októberben, addig az egészségügyi hozzájárulás miatt amúgy is adóelőnyben lévő kamatozó kincstárjegyeket 3,75, az infláció feletti hozamot garantáló Prémium magyar államkötvényeket pedig 4,4 százalékos kamattal lehetett megvásárolni. A tranzakciós illeték áldásos hozzájárulását is figyelembe véve már előfordulhat, hogy valaki a három hónappal korábban lekötött pénzénél kevesebbet kap vissza bankbetétje lejártakor. De a hosszabb távon bankban fialtatott pénzek is nulla körüli reálkamatot ígérnek, azaz csupán annyit, hogy az infláció miatt nem értékelődnek le, valódi többletet azonban nem hozhatnak.

Ennek ellenére az MNB folytatja a tavaly augusztustól tartó kamatcsökkentést, aminek eredményeként a jegybanki irányadó ráta 7-ről már 3,2 százalékra ment le. Míg eddig erősen megkérdőjelezhető volt e látványos monetáris enyhítés, hiszen az annak kedvező nemzetközi hangulat bármikor elromolhat –akár nagyobb forintgyengülést okozva –, most már szükségszerű lehet a további kamatcsökkentés. Hiszen Magyarországon is felrémlett a defláció veszélye. Az egyre alacsonyabb árindexek alapján ilyenkor a lakosság – arra számítva, hogy később olcsóbban hozzá tud jutni a termékekhez, szolgáltatásokhoz – hajlamos elhalasztani a vásárlásait, a vállalatok pedig a beruházásokat. Ez tovább csökkenthetné az amúgy sem valami acélos magyar GDP-növekedés esélyeit, ráadásul az elhalasztott fejlesztéseket idővel drágán pótolni kell. Márpedig nem kizárt, hogy az októberben 0,9 százalékon 40 éves mélypontra zuhant infláció a novembertől érvényesített újabb, ezúttal 11,1 százalékos közműdíjcsökkentés hatására már negatív lett.

Matolcsy György sajtótájékoztatót tart. Magyarázza a mechanizmust

Fülöp Máté

 Mégsem tartanak deflációtól külföldi elemzők. Mindenekelőtt azért, mert a rezsicsökkentés első, idén januári felvonásának hatása jövő januártól kiesik, attól kezdve az alacsony bázis miatt emelkedhet a fogyasztói árindex. De azért sem, mert az egyszeri hatásoktól – alapvetően pont az energia, valamint a gyógyszerek és az üzemanyagok árváltozásaitól – megtisztított úgynevezett maginfláció jóval magasabb, októberben 3,4 százalék volt.

Ez jól mutatja a kizárólag az államadósság-mérséklés céljával előidézett inflációcsökkentés álságosságát. A rezsicsökkentések révén a szolgáltatók által kormányzati parancsszóra kimutatott megtakarításokat elviszik az adóemelések miatti költségemelkedések – állítja a GKI. A tranzakciós illeték miatt többet kell fizetni a pénzügyi szolgáltatásokért, drágább lett a telefonálás és a tv-szolgáltatás, a cigaretta és az alkohol, s csak most kezd „begyűrűzni” az e-útdíj és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást terhelő baleseti adó hatása.

Vagyis a rezsicsökkentés hasonlóan igazságtalan, mint amilyen a devizahitelek végtörlesztése volt, ami éppen a tehetősebbeket segítette, a többiek orra előtt pedig a kormány egészen a választásokig húzza a mézesmadzagot. A rezsicsökkentés közel harmada a lakosság egytizedét gazdagítja: azokat, akik az átlagosnál nagyobb ingatlant tartanak fenn, több elektromos berendezést működtetnek, magasabb a vízfogyasztásuk, és több hulladékot termelnek. Ezzel szemben az élelmiszerek, gyógyszerek és élvezeti cikkek drágulása a lakosság 80 százalékát, a kevésbé tehetős rétegeket sújtja jobban. Szembetűnő, hogy míg az első tíz hónapban a lakosságnak az egy évvel korábbinál 107 milliárd forinttal kevesebbet kellett fizetnie a háztartási energiáért és 33 milliárddal kevesebbet a kommunális szolgáltatásokért, addig élelmiszerekre 114 milliárddal, oktatásra 11 milliárddal, közösségi közlekedésre 43 milliárddal többet.

 Mit sem ért azonban a rezsicsökkentésre épülő infláció- és kamatmérséklés, hiszen az Orbánék által a fő ellenségnek kikiáltott államadósságot nemhogy lejjebb vinni nem sikerült, hanem az előző év végi 79,8 százalék után ez év végére ismét átlépheti a 80 százalékot a GDP-hez viszonyított aránya. Elsősorban a novemberben 2 milliárd dollár értékben piacra dobott, tíz év múlva visszafizetendő dollárkötvények miatt, amelyeket az Államadósság-kezelő Központ csak 0,6 százalékponttal magasabb, közel 6 százalékos kamattal tudott eladni, mint az azonos értékű és futamidejű papírokat februárban. Ennek fényében nem igazán számít, hogy a tízéves amerikai államkötvények kamatához viszonyított felár 0,2 százalékponttal, 3,25 százalékra csökkent. Az már annál inkább, hogy az államadósság a közel 3000 milliárd forintos magán-nyugdíjpénztári vagyon elkonfiskálása ellenére 2013 végén minden bizonnyal nagyobb lesz a 2009 véginél, pedig a zabrálást alapvetően e ráta csökkentésének szándékával indokolták.

Nem a mélybe vitt kamatokkal sikerült lendületet adni a beruházásoknak, hanem az EU-pénzekkel. Az ugyancsak inkább választási kampányfogásként értékelhető növekedési hitelprogram első, 750 milliárd forintos részéből több ment a vállalkozások korábban, magasabb kamatra felvett hiteleinek kiváltására, mint új kölcsönök nyújtására. Ami nem csoda, hiszen nem is lehet néhány hét alatt egy épkézláb beruházási tervet összeeszkábálni, különösen olyan piaci viszonyok között, amikor a remélt végtermék eladhatósága erősen kérdéses. Ám az első kör tényeivel mit sem törődve az MNB további 2000 milliárddal emelte a tétet, azzal a feltétellel, hogy ennek immár 90 százalékából lehet új hitel. Igaz, októbertől csak 500 milliárdot tett elérhetővé, szinte beismerve célja teljesíthetetlenségét, ám egyúttal bízva abban, hogy sok választó fejében a 2000 milliárdos nagylelkűség marad meg.

Az Orbán-kormány semmilyen strukturális reformot nem hajtott végre, noha volt rá közel négy éve és kétharmados parlamenti többsége. Ehelyett több évtizedre visszavetette Magyarország fellendülésének lehetőségét, például az oktatási szektor megszorításaival. De az egészségügyi ellátás javítására sem költött eleget, inkább 500 milliárd forintot fektetett Mol-részvényekbe, aminek az értelme a mai napig nem látszik.

A kormány eddigi összteljesítményéhez képest erős szereptévesztés, hogy Matolcsy azt üzeni Ollie Rehnnek, az EU pénzügyi biztosának: mondjon le az unió elhibázott gazdaságpolitikája miatt. Mint ahogy az is, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel és az eddig a legjózanabb monetáristanács-tagnak bizonyult egykori NGM-es államtitkárával, Pleschinger Gyulával közösen azt követelik a hitelminősítőktől, sorolják újra a befektetésre ajánlott kategóriába a magyar állampapírokat. Talán abban reménykednek, hogy a kormány akkor közel olyan olcsón vehetne fel hitelt a hatalomban maradásához szükséges költekezéshez, mint amennyiért a gazdaságpolitikai döntéseit kontrollálni képes IMF-től tudott volna.

CSABAI KÁROLY