„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A héten a kínai hatóságok bejelentették, hogy sikeresen ütöttek rajta három olyan csoporton, melyek több mint 70 ezer tonna elektronikai hulladékot vittek be az országba illegálisan. Bár Kínába 2000 óta nem lehet e-hulladékot bevinni, a kormányzat egészségügyi, környezetvédelmi indokokkal indokolta a tiltást, mégis becslések szerint évente 8 millió tonna e-szemét érkezik be az országba illegálisan. Az ok: rendkívül olcsó így megszabadulni a hulladéktól. Az e-hulladék éves megtermelt mennyisége ráadásul 2017-ig 33 százalékkal fog nőni.
A kínai hatóságok a héten bejelentették, hogy sikeresen ütöttek rajta három olyan csoporton, melyek több mint 70 ezer tonna elektronikai hulladékot vittek be az országba illegálisan – írja a Quartz. Ez állítólag minden idők legnagyobb fogása. Bár Kínába 2000 óta nem lehet e-hulladékot bevinni, a kormányzat egészségügyi, környezetvédelmi indokokkal indokolta a tiltást, mégis becslések szerint évente 8 millió tonna e-szemét érkezik be az országba illegálisan. A zömében Japánból, Európából és az Egyesült Államokból érkező hulladék Hong Kongon keresztül jut el Guangdonba.
Kína mellesleg a világ legnagyobb hulladékimportőre, a kormányzat ugyanakkor igyekszik visszaszorítani a behozatalt, és több ország is kevesebb – legális és illegális – hulladékot szeretne küldeni Kínába.
Csakhogy még mindig tízszer olcsóbb Kaliforniából Kínába küldeni az elektronikus hulladékot, mint az Egyesült Államokban újrahasznosítani, így a cégek előszeretettel veszik igénybe a hulladék eltüntetésének törvényes és törvénytelen módjait. Csak Kelet-Ázsiában mintegy 3,75 milliárd dollárra tehető az illegális e-hulladék biznisz mérete. A rossz hír az, hogy 2017-re 33 százalékkal még hízhat is az évente megtermelt elektronikai hulladék mennyisége. Ez 11 gíziai piramis méretének felel meg.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.