Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Eximbank az alap létrehozásával egyrészt fejleszteni szeretné azokat a piacokat, amelyeken a magyar exportőrök aktívak, s új lehetőségekre lelhetnek. A másik cél, hogy olyan projektekbe és piacokra juttasson el magyar tudást, és ezen keresztül exportcikkeket, ahová korábban nem tudott.
Húszmillió dolláros együttműködési alapot hoz létre a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) a Világbank-csoport magánszektorra szakosodott pénzügyi intézetével, az IFC-vel, amelynek révén a következő években új lehetőségekhez juthatnak a magyar kis- és középvállalkozó exportőrök. Az erről szóló megállapodást Snezana Stoiljkovic, a Világbank-csoport alelnöke és Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója írta alá szerdán Washingtonban.
Nátrán Roland az MTI-nek telefonon elmondta: a 20 millió dollár vissza nem térítendő támogatást az Eximbank bocsátja az IFC-n keresztül a célországok rendelkezésére azzal a céllal, hogy ebből olyan fejlesztéseket készítsenek elő az IFC segítségével, amelyek segítik a szegénység leküzdését, a társadalom és a gazdaság fejlődését.
Az Eximbank az alap létrehozásával egyrészt fejleszteni szeretné azokat a piacokat, amelyeken a magyar exportőrök aktívak, s új lehetőségekre lelhetnek. A másik cél, hogy olyan projektekbe és piacokra juttasson el magyar tudást, és ezen keresztül exportcikkeket, ahová korábban nem tudott.
Ez a piac a Világbank-csoport, illetve az IFC által végrehajtott fejlesztések piaca, amelynek a mérete több tízmilliárd dollár évente - ismertette a vezérigazgató, aki hangsúlyozta: a 20 millió dollár befektetés az Exim és a magyar állam részéről az adott piacok fejlesztésével a magyar exportőröket juttatja lehetőségekhez.
A fejlett OECD és nyugat-európai országokon kívül eddig más ország nem élt ezekkel az eszközökkel, Magyarország a régióban elsőként fejleszti így exportpiacait. Ez beleillik a keleti nyitás külgazdasági politikájába, hiszen azokra a régiókra, területekre koncentrál, amelyek nemcsak az IFC-nek fontosak, hanem a magyar gazdaságnak is - tette hozzá.
A tanácsadói szolgáltatások regionálisan és szektorálisan is célzottak lesznek. Regionálisan a magyar export szempontjából fontos régiók - a Nyugat-Balkán, a FÁK-térség, a közel-közép- és távol-keleti térség valamint Észak-Afrika - országaiban lehet a forrásokat felhasználni. A szektorok közül az egészségügyi fejlesztésekre, a vízmenedzsmenttel és a vízgazdálkodással összefüggő iparágakra és a mezőgazdaságra - ideértve a mezőgazdasági gépgyártást is - lehet az alap eszközeit fordítani. Olyan régiókban, országokban és ágazatokban lehet a forrást felhasználni, ahol a magyar exportőrök már jelen vannak, s bővítést terveznek, valamint olyan szektorokban, amelyekben a magyar hozzáadott érték és magyar tudáskapacitás rendelkezésre áll.
A fejlesztés műszaki, pénzügyi, jogi előkészítéséhez magyar tudást, magyar cégeket vehet majd igénybe az IFC és az Eximbank. A magyar cégek azonban nem csupán az előkészítő munkában és a tanácsadásban vehetnek részt, hanem később az IFC, a Világbank és az Eximbank által finanszírozott több száz millió dolláros, vagy akár több milliárd dolláros fejlesztések kivitelezésébe is be tudnak kapcsolódni. Ez jelentős exportpotenciált gerenerál majd a magyar kkv exportőrök számára, így az együttműködés sokszorosan megtérül majd - hangsúlyozta Nátrán Roland.
Az együttműködési alapban lévő 20 millió dolláros vissza nem térítendő forrást három év alatt fogják felhasználni, 2014-ben 6 millió, 2015-ben és 2016-ban pedig 7-7 millió dollárt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”