Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Kivonult az Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács mai üléséről két munkavállalói szakszervezet, mielőtt a jövő évi béremelési ajánlat került napirendre. Ezzel akarták nyomatékosítani, hogy nem értenek egyet a készülő megállapodás körülményeivel.
Kivonult a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács üléséről az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnökei, amikor a jövő évi bértárgyalások szóba kerültek. Szerintük ugyanis súlyos hiba, hogy szakszervezeti vezetők szentesíteni készülnek egy olyan megállapodást, amelyben az érdekvédelmi követelések részbeni teljesítésére sincs garancia és mindössze egy „fecni” lehet belőle.
A közlemény szerint az autonómok ugyanis csak részbeni sikernek értékelik a minimálbér 105 ezer, a garantált bérminimum 122 ezer forintra tervezett emelését, mert a többi szakszervezeti követelésre nem adott a kormány érdemi garanciákat, miközben a szakszervezetek tiltakozása ellenére elfogadta a jövő évi költségvetést, s megszüntette a korkedvezményes nyugdíjat. A szakszervezet szerint a jövő évi bérajánlásnak tartalmaznia kellene a közalkalmazottak béremelését is, ám ez sincs benne.
Az ASZSZ elnöke szerint annak a három kiválasztott szakszervezeti vezetőnek, akit a kormány méltónak tartott az egyeztetésre – az MSZOSZ, a Liga és a Munkástanácsok elnöke – csak akkor lenne szabad aláírnia ezt a megállapodást, ha az konkrét garanciákat tartalmazna az érdekvédők követeléseinek a teljesítésére. Ilyen például a december 31-ével megszűnő korkedvezményes nyugdíj folytatása, a munka törvénykönyve számos kifogásolt pontjának a módosítása és a sztrájktörvény lazítása. Erre azonban csak ködös, könnyen elfelejthető szóbeli, ígéretet tett a kormányzati oldal, s attól kezdve, hogy az aláírással szentesítik a felek ezt a megállapodást, semmi egyebet nem lehet számon kérni a törvényalkotókon – érvel az elnök.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Az eddig egyetlen művéről ismert MS mester tucatnyi munkáját mutatja be a Szépművészeti Múzeum július 20-áig nyitva tartó kiállítása.
Ezúttal 2,8-as erősségűt.
A színész lesz a következő Nagy Ő.