Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Jogi lépéseket tervez tenni az OTP, Mol, Közgép, CIG, Euroinvest ötösfogat, az előzetes letartóztatásban levő Mikóczy Zoltántól fogadókészséget nem tapasztaltak, a cégek azt látták, az Overdose ügyben vállalt legfontosabb célkitűzések ellehetetlenülnek. A CIG ki is szállna a közös vállalatból.
Mint beszámoltunk róla, a hvg.hu megtudta, hogy a hivatalosan szlovákiai állampolgár Mikóczy Zoltánt az adóhatóság szervezett áfacsalásban való részvétellel gyanúsítja, elkapták, és a bíróság előzetes letartóztatásba is helyezte a vállalkozót. Mikóczy a gazdája a csodalóként sztárolt csődörnek, Overdose-nak.
A ló ügyeivel foglalkozó cégébe, az Overdose Vagyonkezelő Kft.-be öt magyar nagyvállalat 2010 márciusában beszállt tulajdonosként. Mikócz megtartott magának 50 százalékos tulajdonrészt, de 10-10 százaléka van az OTP Banknak, a Molnak, a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Euroinvestnek, a Simicska–Nyerges-cégbirodalomhoz tartozó Közgépnek és a jobboldalhoz sorolt gazdasági üzletemberek által létrehozott CIG Pannóniának.
Megkerestük ezeket a cégeket, miután kiderült, Mikóczyt áfacsalási ügyben való részvétellel gyanúsítják a hatóságok. Azt válaszolták: „az öt, egyenként 10 százalékos tulajdonrészt képviselő tulajdonostárs már korábban is azt tapasztalta, hogy az Overdose ügyben vállalt legfontosabb célkitűzések ellehetetlenülnek. Megoldási javaslatainkkal kapcsolatban az Overdose többségi tulajdonosától fogadókészséget nem tapasztaltunk, ezért jogi lépéseket tervezünk tenni az ügy megoldása érdekében.” Ennél a közös válasznál annyival írt bővebbet a CIG Pannónia, hogy „megfelelő vételi ajánlat esetén a CIG Pannónia megfontolja a tulajdonrész értékesítésének lehetőségét.” A Demján-féle Euroinvest pedig „értékvesztést képzett az elfogadás előtt álló beszámolójában az Overdose Kft-ben fennálló üzletrészének értékére.”Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.