szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára hat és fél éves mélypontra esett szerda délután. Eközben az orosz miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy a következő három évben hordónként 50 és 70 dollár között ingadozik majd a nyersolaj ára.

A WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára szerda délután 41,18 dolláron, hat és fél éves mélyponton állt. Percekkel 18 óra előtt 41,43 dolláron jegyezték, ami 1,48 dollár (3,40 százalék) csökkenés a keddi záróértékhez képest. 

A kőolaj árcsökkenését az a délután ismertetett, szakértőket meglepő bejelentés váltotta ki, hogy az amerikai olajtartalék 2,6 millió hordóval 456,21 millió hordóra nőtt a múlt héten. A szakértők 800 ezer hordó csökkenésre számítottak ugyanis.

A WTI ára csaknem harmadával csökkent június óta azokra a félelmekre, hogy a lassuló kínai gazdaságnövekedés miatt az ázsiai országnak kevesebb nyersolajra lesz szüksége.

Eközben egy orosz illetékes szerint a kőolaj ára nem mozdul el látványosan a jelenlegi szintről a következő években. Arkagyij Dvorkovics miniszterelnök-helyettes szerdán úgy fogalmazott, hogy a következő három évben 50 és 70 dollár között ingadozik majd a kőolaj ára.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!