Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem változtatott korábbi növekedési előrejelzésén a GKI, így továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) 2,7 százalékos növekedését várja, de előző prognózisához képest magasabb, 900 milliárd forintos államháztartási hiánnyal számol - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A GKI szerint tovább lassul a magyar gazdaság növekedési üteme: a tavalyi 3,6 százalék után idén a GDP 2,7, jövőre pedig 2 százalék körüli bővülése valószínű. Júliusi előrejelzésében a gazdaságkutató még 800 milliárd forintos államháztartási hiányt várt, friss prognózisában azonban ezt 900 milliárd forintra emelte.
A prognózis szerint bár az adóbevételek kedvező alakulása révén költségvetési szempontból jól indult a 2015-ös év, az államháztartás hiánya azonban az EU-finanszírozás elapadása és a nyár elején törvénybe iktatott többletkiadások miatt július végén elérte az egész évre tervezettet. A második negyedév végére a GDP-arányos államadósság jelentősen, az első negyedév végéhez viszonyítva 2 százalékponttal, 79,6 százalékra emelkedett, egyrészt a forint gyengülése, másrészt a Budapest Bank megvásárlása miatt. A kormány azonban évközi beavatkozással, a "szokásos trükkök alkalmazásával" képes lehet az előirányzott hiány megközelítésére, sőt az államadósság szerény csökkentésére is – olvasható a jelentésben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa elkötelezett az 1,35 százalékra csökkentett alapkamat tartása mellett, miközben a következő hónapokban az első félévinél tartósan gyengébb, az elmúlt hetekben tapasztalthoz hasonló, 310-315 forintos árfolyam várható – áll a jelentésben. Arra is felhívták azonban a figyelmet, hogy ha az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed már szeptemberben elkezdené a kamatemelést, az minden bizonnyal az euró és ezzel a régió más devizáinak – így a forintnak – a gyengülését is kiváltaná.
A GKI szerint kedvező, bár lassulást jelez, hogy az alkalmazottak száma (közmunkások nélkül) 2015 első negyedévében 2,8, a második negyedévben 2,4 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.
A magyar árszínvonal 2014 áprilisától idén májusig szinte minden hónapban csökkent, májusban azonban 0,5, júniusban 0,6, majd júliusban ennél kisebb, 0,4 százalékos áremelkedés következett be az előző év azonos időszakához képest. A GKI úgy véli, hogy az ismét csökkenő olajárakat is figyelembe véve éves átlagban változatlan árszínvonal várható, év végére pedig 2 százalékra emelkedhet a tizenkét havi infláció.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.