Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Megkezdődött csütörtök reggel a népszavazás Nagy-Britannia EU-tagságáról. A hvg.hu munkatársa Londonban a korai szavazókat kérdezte.
A szavazóhelyiségek helyi idő szerint reggel 7 órakor nyitottak, és a 46 millió szavazópolgár 22 óráig adhatja le voksát.
A szavazáson a brit állampolgárok mellett az Ír Köztársaság, illetve a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség életvitelszerűen Nagy-Britanniában élő nagykorú állampolgárai, valamint a Nagy-Britanniához nem tartozó, de vele együtt az Egyesült Királyságot alkotó Észak-Írország 18 évesnél idősebb lakói vehetnek részt. Szavazhatnak Gibraltár lakói is.
A hvg.hu munkatársának helyszíni jelentése szerint a londoni szavazókat heves esőkkel fogadta az időjárás. Eső miatt elázott pincékhez tömegével érkeznek a duguláselhárító cégek autói. A kampányba ők is beleálltak: ők inkább az unióban csúsztatnák a csőgörényt.
A greenwhichi szavazókörben több "early bird", azaz korai szavazó azt mondta, azért érkeztek ilyen korán, hogy gyorsan túl legyenek rajta. "Sokat vitatkoztunk otthon, de azért mindenki inkább maradáspárti volt" – mondta például Richard, a 40-es éveiben járó családapa.
"Én is bevándorló vagyok. Ausztráliából települtem át. Adja magát, hogy a maradás mellett szavazzak" – mondta a 37 éves Steve. A szintén harmincas éveikben járó, multinál dolgozó Marianne és George is a maradásra szavaztak, Marianne szerint azért, mert a problémákat közösen kell megoldani. George pedig azzal érvelt, hogy az unió az Európán belüli béke megőrzésére jött létre, ezt pedig nem szabad semmibe venni.
Találkoztunk a távozás mellett voksoló britekkel is: Tom 27 éves és egy luxus óceánjárón dolgozik. Szerinte a változás jó lenne, az Egyesült Királyságnak újra a saját lábára kell állnia. Azt mondta, az ő generációjából sokan gondolkodnak hasonlóan. Nem fél a közös piac elvesztésétől sem, szerinte a kilépés után is ugyanúgy zajlana a kereskedelem a britek és az unió között. A szavazatát már két hete leadta, mert a munkája miatt nem volt benne biztos, hogy el tud-e menni szavazni.
Angela Skóciából érkezett, ő is hajón dolgozik. Azt mondta: még nem szavazott és még nem is döntött véglegesen. Tommal mindketten úgy vélték, hogy a hezitálók nagy része végül nem fog elmenni szavazni.
A nagy eső ellenére már nyitásnál jelentős forgalom volt. Az iskolákban, közintézményekben nyitott szavazóhelyeken először mindenkinek ellenőrzik a személyazonosságát, ezután kapnak egy szavazólapot, majd egy elfüggönyözött fülkében ikszelnek. A szavazatok ezután a szavazóbiztosok előtt elhelyezett urnákba kerülnek. A szavazás magyar viszonyokhoz képest későn kezdődik, viszont a szavazóhelyiségek sokkal tovább, este 10-ig nyitva lesznek. Hivatalos eredmények várhatóan csak péntek reggelre lesznek.
A brit parlamentnél óriási a médiakészültség, az elkerített területen 30-40 tévéstáb dolgozik, onnan jelentkeznek be élőben a riporterek.
Ugyancsak a parlamentnél szimpatizánsok róhatják le tiszteletüket Jo Cox munkáspárti képviselőnő emlékhelyénél. A politikus múlt héten gyilkolta meg brutálisan egy szélsőjobbos nézeteket valló férfi.
A szavazólapon egy kérdés és két választási lehetőség szerepel. A kérdés úgy hangzik, hogy "az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon-e, vagy lépjen ki az Európai Unióból?". A kérdés alatt szerepel a két válaszlehetőség.
David Cameron miniszterelnök február 20-án hirdette ki hivatalosan június 23-ára a brit EU-tagság jövőjéről döntő népszavazást. A referendumról szóló törvény 2017 végéig írta elő a brit EU-tagság jövőjéről szóló népszavazás megtartását, de a brit sajtó már Cameron februári bejelentése előtt gyakorlatilag tényként kezelte azt az értesülést, hogy a referendumot június 23-ára írja majd ki a kormányfő.
A csütörtöki népszavazás végeredményét az előzetes várakozások szerint pénteken kora délelőtt jelentik be. Szakértői becslések szerint azonban helyi idő szerint hajnali 3-4 óra között már viszonylag megbízható képet lehet alkotni a várható eredményről.
A lehetséges Brexit hatásairól szóló részletes elemzésünket itt olvashatják.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.