Szexi, és a profitot is növeli, de hogyan kapcsolódhat egy kisebb cég ehhez a trendhez?
Ötlépcsős útiterv a fenntarthatósági célkitűzések üzleti stratégiába építéséhez.
Régebben 30 millió font volt az álomhatár, ma már olyan játékosokért fizetnek ennyit, akik jók ugyan, de sztárnak kevesen neveznék őket. Tizenöt éve Veron alulról súrolta ezt az összeget, tíz éve az ukrán Andrij Sevcsenko volt, akiért 30,8 millió fontot fizetett a Chelsea. Aztán jött Carlos Tevez, akit 47,5 millióért igazoltak. Majd Fernando Torres öt éve 50 millió fontért került át a Liverpooltól a Chelsea-be. Igaz, ők világsztárok voltak.
Manapság viszont olyan játékosokért fizetnek 30 millió fontot, akiket csak a beavatott szurkolók ismernek igazán. Csak néhány név: Sadio Mané, Granit Xhaka, Erich Bailly, Michy Batsuayi, N'Golo Kanté. És itt van Christian Benteke, a kipukkadt Aston Villa csatára. Érte több klub is versengett. Végül a Liverpool nyert, a vételár 32,5 millió font!
Honnan a pénz?
Jórészt a globalizációból: egyre több a külföldi tulajdonos és egyre többet hoznak a külföldi televíziós jogok. Meg persze a nyári túrák. A Manchester United most indul Kínába, mely nem híres a futballjáról, de arról igen, hogy sok kínai szurkoló nézi a Premier League mérkőzéseit, és emiatt sok kínai befektető nagy pénzt lát a fociban.
Vajon az idei nagy átigazolás, a svéd Zlatan Ibrahimovics elmegy-e Kínába? Mourinho valószínűleg nem viszi magával, hiszen a PSG egykori sztárja már 35 éves. De Ibrahimovics éppoly magabiztos, mint eddig: én leszek az Isten Manchesterben – jelentette ki a frissen átigazolt sztár, akinek edzője, Mourinho is most érkezett, mert a Premier League-ben nemcsak a játékosokért, de edzőként is őrült pénzeket fizetnek manapság.
