Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Itthon legalább tízezer új tüdőrákos megbetegedést regisztrálnak évente, és Magyarország a férfiak tüdőrákos megbetegedését tekintve világelső a halálozási rangsorban. Hiába elérhetőek már új terápiák, a hosszú távú túlélés arányain nem sikerült még javítani – írja a szerdai Magyar Nemzet. A szakember szerint semmiféle alternatív gyógymód nem helyettesítheti a daganatos betegségben alkalmazott orvosi kezelést.
Magyarországon egyre komplexebb a tüdőrák kezelése, a hagyományos terápiák, így a kemoterápia, műtét és sugárkezelés mellett a célzott, gyógyszeres terápia is előtérbe került. Mára az immunterápia is elérhető. Azoknak a betegeknek legalábbis, akiket erre orvosilag alkalmasnak találnak, vagyis épp olyan a daganat típusa, amelynél ezek a gyógymódok alkalmazhatók. Ezeket egyébként már az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is támogatja – nyilatkozta a lapnak egy budapesti rendezvényen az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főorvosa.
Ostoros Gyula arról is beszélt, hogy ezek a terápiák más daganattípusok esetén is elérhetőek, például az emlőrák kezelésénél, sőt, ott a tüdőrákénál is szélesebb körű terápiás lehetőségek léteznek, és a hosszú távú túlélési mutatók is jobbak.
A daganatos megbetegedések közül itthon tüdőrák miatt halnak meg a legtöbben, az ötéves túlélési mutatók csupán 15 százalék körül mozognak. Ostoros Gyula szerint az volna a cél, hogy az előrehaladott, áttétes tüdőrák esetében javuljanak a túlélési esélyek, és akár öt évvel a kezelés után is élhessenek az érintettek.
A főorvos a tüdőrákkal kapcsolatos rendezvényen tartott előadásában arról is beszélt: gyakran nem jut elég ideje az orvosnak arra, hogy részletesen elmagyarázza a betegséget, annak kezelését, és a mellékhatásokat. Sokan ezért gyakran az interneten keresnek válaszokat, ami nem mindig vezet jóra.
Példaként említette, hogy egy beteg kurkumacseppet szedett és mézes teát ivott, mert az interneten azt olvasta: ez hatásos lehet a betegsége ellen. A szakember szerint semmiféle alternatív gyógymód nem helyettesítheti a daganatos betegségben alkalmazott orvosi kezelést, ezeket kizárólag kiegészítő kezelésként lehet alkalmazni.
Sokan üzletelnek immunerősítőnek hirdetett étrend-kiegészítőkkel, sokan akarnak ebből meggazdagodni, így vásárlás előtt nem árt tájékozódni a betegeknek egy szakembernél arról, pontosan miért is akarnak pénzt kiadni – javasolta a főorvos.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
A zűrös múltú szlovákiai Jozef Szivák vinné a Dunaferr-utódcéget.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.