szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A berlini jogalkotók 13 olyan bringasztráda kivitelezését hagyták jóvá, amelyeknek köszönhetően több tíz kilométeres távolságokból is megéri majd betekerni munkahelyükre az agglomerációban lakóknak.

El tudja képzelni, hogy az emberek Budapest környékéről, akár a város 20-30 kilométeres körzetéből is tömegesen biciklivel járjanak be a munkahelyükre? Tehát autózás helyett két részletben napi 40-60 kilométert tekernének, ahelyett, hogy beautóznának, HÉV-eznének vagy egyéb közösségi közlekedési eszközökre szállnának. Németországban ez már valóság, a Ruhr-vidéken több ilyet is találunk, most pedig Berlinben tennék a várost barátságosabbá a bicikliforgalmat előtérbe helyezve – írja a CityLab.

Az ilyen sztrádákon gyorsan és kényelmesen lehet tekerni: szélesek, jó minőségűek, általában ki vannak világítva, és nincs, vagy alig van rajtuk szintbeli kereszteződés, illetve lámpás irányítás. A berlini tervek szerint a 13 elfogadott vonalból az első kettőt 2017 végén kezdhetik építeni. Az ilyen jellegű beruházások gazdasági vonatkozásairól az alábbi cikkben bővebben is foglalkoztunk.

Itt egy jobb megoldás, mint a dugódíj

El tudja képzelni, hogy az emberek Budapest környékéről, akár a város 20-30 kilométeres körzetéből is tömegesen biciklivel járjanak be a munkahelyükre? Igen, ez azt jelentené, hogy két részletben napi 40-60 kilométert tekernek, ahelyett, hogy autóba ülnének, esetleg HÉV-re vagy egyéb közösségi közlekedési eszközökre szállnának.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!