Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Mindenki megnézheti, mekkora vagyona van a leggazdagabb embernek, aki vele egy évben született. A legkönnyebb dolguk az 1992-eseknek van, nekik csak százmillió dollár kéne az első helyhez, bezzeg az 1955-ösöknek még 86 milliárd kellene.
Tudta, ki a leggazdagabb kortársa? Sok lista létezik a világ leggazdagabb embereiről, a Time magazin azonban most azt nézte meg, az egyes évek szülöttei közül kinek van a legtöbb pénze. Nem kis összegekről van szó: ha 1917 és 1996 között minden év leggazdagabb szülöttje összedobná a vagyonát, 1,4 trillió dollár, a világ GDP-jének 2 százaléka jönne össze.
A listáról a legkevesebb pénzzel az 1992-es születésű leggazdagabb, Frances Bean Cobain bír, az apja, Kurt Cobain utáni örökségből és jogdíjakból nagyjából 100 millió dollárja van. Az 1990 után születettek között ketten vannak, akik nem örökségként kapták a vagyonukat: az 1990-ben született Evan Spiegel, a Snapchatet birtokló Snap társalapítója négymillió dolláros vagyonnal, valamint az 1994-es születésű Justin Bieber, aki a lista átlagához képest kimondottan szerény, 200 millió dolláros vagyon birtokosa.
Nem meglepő, hogy a leggazdagabbak az 1930-as években születettek. Az ő listájukon olyan dollármilliárdosok találhatóak, mint például az 1930-ban született Warrenn Buffett, 75,6 milliárdos vagyonnal, vagy épp 1936-ból a Zara-tulajdonos Amancio Ortega, akinek 71,3 milliárd dollárja van. A legnehezebb helyzetben, ha utol akarják érni a leggazdagabb kortársukat, az 1955-ös születésűek vannak, nekik Bill Gates 86 milliárd dollárját kellene valahogyan megközelíteniük.
A legkönnyebb módja a vagyon megszerzésének az öröklés vagy a házasságkötés – azok közül persze, akik felkerültek a listára, a legtöbben saját maguk is sokat foglalkoztak a cégükkel, miután az hozzájuk került. A leggazdagabb közülük Charles Koch, aki 1967-ben vette át apjától a Koch Industriest, most pedig 48 milliárd dollárja van.
Aki nem örökölt, azok közül a legtöbben a tech szektorból szerezték a vagyonukat. Látványos a különbség, ha kontinensenként nézzük az egyes évek leggazdagabbjait: nagyjából ugyanannyi európai és ázsiai került a listára, de az európaiak többsége örökléssel jutott a pénzéhez, az ázsiaiaknak viszont négyötöde saját maga szerezte a vagyonát. Ettől függetlenül az amerikai dominancia egyértelmű, a listán szereplők 38 százaléka amerikai.
Az sem okoz meglepetést, hogy a leggazdagabbak között sokkal több a férfi, a lista 86 százalékát ők adják. A nők között a legnagyobb vagyona Liliane Bettencourt-nak van, a L’Oréal 1922-ben született örököse, összesen 39,5 milliárd dollár tulajdonosa.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.