Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Franciaország 10 milliós központi régiójában, a Párizst is magában foglaló Ile-de-France helyi vasútvonalain forradalmi fegyvert vetettek be a csalók ellen.
Mostantól civil ruhás ellenőrök is felszállnak a vonatokra, és rafináltan együttműködnek az egyenruhásokkal. Eddig csak mundéros kontrollőrök fenyegették a bliccelők népes seregét, de az ő jelenlétüket egyenruhájuk elárulta, a csalók röhögve kijátszották őket. Mostantól viszont az egyenruhások a szerelvény egyik végén helyezkednek el, ezért a bliccelők a másik végen lévő kocsikba mennek. Ott viszont belerohannak a civil ellenőrökbe, akik, jó kelet-európai módszer szerint, csak az ellenőrzés pillanatában veszik fel a karszalagot. Ez így akár burleszkbe illő forgatókönyv is lehetne, de nem az – írja a Le Figaro.
A Párizst is magában foglaló tízmilliós központi régióban, a legutolsó, abszolút hivatalos, a számvevőszék által is jóváhagyott statisztika szerint 2013-ban a bliccelők 366 millió eurós veszteséget okoztak az SNCF-nek, vagyis a francia MÁV-nak. Az állami vasúti társaságnak reagálnia kellett: 2015-ben alaposan megemelték a lebukott csalók büntetését. Persze ez sem volt kifizethetetlen összeg, hiszen maximum ötven euró, plusz a jegy eredeti ára lett, ami a késedelmes befizetéssel 375 euróra is emelkedhetett. De a büntetés emelésének nem volt elrettentő hatása. 2016-ban viszont életbe lépett egy országos törvény, amely alapján akár 2 hónapos börtönt, és 3750 eurós pénzbüntetést is kaphattak a krónikus bliccelők. A francia vasúti társaság azonban nem csak a törvényhozókban bízott, hanem az utóbbi három évben 50 millió eurót szánt az ellenőrzőkapuk tökéletesítésére és újabb ellenőrök munkába állítására. A cél a büntetésből származó bevételek növelése.
2015-ben kb. 10 millió euró folyt be a bírságokból, 2019-re ezt az összeget meg akarják duplázni. Jelenleg naponta három millióan vonatoznak Ile-de-France régióban, és a bliccelők aránya 8,4 százalék, vagyis naponta negyedmillió utas csal. Ezért szánta el magát a francia vasúti társaság az arrafelé eddig ismeretlen módszerre, a civil ruhás ellenőrök bevetésére. Ez egyelőre kísérleti jelleggel zajlik, és nem kizárt, hogy a kisstílű csalókat vehemensen védő francia közvélemény, továbbá néhány civil szervezetnek az emberi jogokra történő hivatkozásával, „nem lehet hivatalos, állami ellenőr polgári ruhába bújtatva”, megfúrják. És ezt az érvelést azzal is lehet erősíteni, hogy tavaly, még a civil ruhás ellenőrök frontra dobása előtt, már 10 százalékkal csökkent az előző évhez képest a bliccelők arány a Párizst övező 10 milliós régió helyi vasúti járatain.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.