Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy nemzetközi rangsorban Magyarország öt helyet lépett előre.
Megkezdődött a versenyképességi fordulat Magyarországon – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Az ICEG European Center független közgazdasági kutatóintézet közreműködésével készülő 2018-as IMD Versenyképességi évkönyv 63 országot felsoroló rangsorában Magyarország öt helyet lépett előre.
A miniszter erre reagálva hozzátette, ez már nem az első visszajelzése a magyar versenyképesség javulásának.
Varga Mihály emlékeztetett: tavaly a World Economic Forum (WEF) versenyképességi listáján 9 helyet javított az ország. Két nagy intézet már nem téved, a mérések jól igazolják vissza azt a gazdaságpolitikai váltást, ami egyre inkább a versenyképességre, a hatékonyságra és a termelékenységre helyezi a hangsúlyt – húzta alá.
Simon Attila, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára pedig az M1 tévécsatornán elmondta: a folyamatos gazdasági növekedés biztosítja a további bérnövekedés fedezetét. A másik fontos tényezőként a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodást nevezte meg, amely a járulékok csökkentésére, a minimálbér és a garantált bérminimum emelésére vonatkozik.
A kiszámítható gazdaságpolitikához a munkabéreket terhelő járulékok és adóterhek folyamatos csökkenése szükséges – tette hozzá, és emlékeztetett: a megállapodás alapján szociális hozzájárulási adó évi 2 százalékos csökkentéssel a 2018-as 19,5 százalék 2022-re 11,5 százalékra csökken.
Simon Attila a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán kiadott jelentésére reagált, amely szerint a márciusi 11,3 százalékos növekedéssel együtt 12,4 százalékkal nőttek a keresetek az idei év első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.