Kösz, hogy segítettél, pokollá tesszük az életed!
Kevés jóra számíthat, aki arra adja a fejét, hogy kiteregesse a politikai és céges csalásokat, de legalábbis nagyon körültekintőnek kell lennie. Az a minimum, hogy meghurcolják, büntetőeljárást kap a nyakába és derékba törik a karrierje. A Horváth Andrások védelme Európa-szerte rettenetesen gyenge, hála a mindenkori politikai elitnek. De azért vannak jó példák is, ahol jutalom illette a közérdekű bejelentőket.
A mérnökökön át a német és európai politikusokig rengeteg ember tudhatott a Volkswagennél évek óta zajló csalásról, mégsem figyelmeztette senki az embereket, hogy a gyár autói sokkal károsabbak az egészségre, mint ahogyan a hivatalos – hamis – adatokból kitűnik. A fukusimai atomerőmű gyengeségeiről is sokan tudtak, és el lehetett volna kerülni az atomkatasztrófát, de ott sem szólt senki.
Ezeken a helyeken egyetlen közérdekű bejelentő sem akadt, aki fontosabbnak tartotta volna a társadalom érdekeit a munkahelye vagy a saját érdekeinél. Vagy egy másik nézőpontból: a résztvevők közül senki nem lehetett biztos abban, hogy ha szól, abból neki nem lesz baja. És az igazság sajnos az, hogy jól saccoltak: a közérdekű bejelentők védelme jellemzően olyan gyenge sok országban, hogy hatalmas kockázatokat vállal, aki megfújja a sípot. A szokványos ügymenet ugyanis általában az, hogy pont nem a bepanaszolt zavarosban halászók, hanem a közérdekű bejelentő ellen indul büntetőeljárás, és ahol csak tudják, kihúzzák alóla a talajt.
Vannak azonban nemzetközi példák arra is, hogy azok az országok, amelyek a közérdekű bejelentő által kiteregetett szennyesből profitálni tudnak (ilyen volt például Németország, amikor pénzüket Svájcban vagy Luxemburgban tartó német adócsalókról juttattak el CD-t a német hatóságokhoz), azok megfizetik, megjutalmazzák a közérdekű bejelentőket, de még így is sokszor el kell tűnniük, bújniuk a sértettek fenyegetései miatt.
A szokásos magyar elbánás
Van nekünk már erre a problémára több hazai példánk is. Aki követte a Horváth András által 2013 novemberében kirobbantott NAV-botrányt, egy dologra hamar rájöhetett: idehaza a Horváth Andrások jussa az üldöztetés, nagyon veszélyes terepre lép, aki a lelkiismeretére hallgat és bejelenti a visszaéléseket, amelyeket egy hatóságnál vagy egy cégnél tapasztalt. Az adóhivatal volt munkatársa a mindenkori első számú magyar közérdekű bejelentővé, de minimum azok egyikévé emelkedett (a kifejezés az angol whistleblower magyarítása, azokat nevezik így, akik valamilyen visszaélésre hívják fel a hatóságok vagy a társadalom figyelmét), és azonnal megkapta a szokásos elbánást is, amit a közérdekű bejelentőknek tartogat a mindenkori hatalom Magyarországon.
A fideszes politikusok és a NAV paranoiás futóbolondnak, az ország ellenségének bélyegezték, a rendőrség megfélemlítő és alighanem törvénysértő házkutatást tartott nála, lefoglalta az áfacsaló céghálózatokat tartalmazó dokumentumait, és büntetőeljárást indult hivatali és személyes adattal való visszaélés, valamint rágalmazás miatt. Viszont azóta sem közöltek vele semmilyen gyanúsítást, és egyetlen alkalommal sem hallgatták ki gyanúsítottként.
Az áfabotrányban és a nyomában járó kitiltási botrányban az adóhatóság és kormányzó politikai elit komoly vereséget szenvedett el a „futóbolonddal” és társaival szemben. De a jelzett problémákban a mai napig nem igazán történt látványos változás, Horváth András pedig – két évvel a botrány kirobbantása után még mindig – munkanélküliként örülhet az erkölcsi győzelemnek, úgy, hogy a szakmájában valószínűleg soha nem fog tudni elhelyezkedni. De talán még így is örülhet, az olajbotrány kirobbantóját, Karancsi Tibor rendőrnyomozót annak idején félholtra verték, több társa pedig gyanús körülmények között lett öngyilkos.
A gyakorlatban semmi nem védi a bejelentőket
A magyar közérdekű bejelentők példája azt mutatja, hogy akár a teljes ellehetetlenüléssel is számolnia kell annak, aki egy visszaélés bejelentésén dilemmázik. Azt kockáztatja, hogy elveszíti a munkáját, a további megélhetési lehetőségeit, de legalábbis nehezebbé válik az élete, vagy akár a személyét vagy a családját érintő fenyegetésekkel is szembe kell néznie. Tiszta sor: így nem sok bejelentgetővel kell számolnia a mindenkori politikai-gazdasági elitnek.
Nagyítóval kell keresni a jó törvényt |
A Transparency International 2013-as tanulmánya szerint csak 4 EU-s ország, Luxemburg, Románia, Szlovénia és az Egyesült Királyság védi a törvény szintjén a közérdekű bejelentőket az üldöztetéstől és a kirúgástól. Viszont az országok többsége, 16 tagállam csak részleges védelmet kínál nekik a jogszabályokban, ilyen például Magyarország, vagy akár Németország, magyarán mi még a szabályozásban is le vagyunk maradva. Bulgáriában, Finnországban, Görögországban, Litvániában, Portugáliában és Szlovákiában viszont még törvényi szinten sincs semmilyen védelem. A tényleges védelem gyengesége miatt persze még a legjobb törvény is csak írott malaszt. Igaz, az is valószínű, hogy az elenyésző számúnál is kevesebb ember fordul a hatóságokhoz vagy a sajtóhoz, ha az jön ki a jogszabályokból, hogy ráfaraghatnak. |
És ugyanígy megy ez mindenütt: a gyakorlatban az Európai Unió tagállamaiban is kivétel nélkül gyenge a közérdekű bejelentők védelme, még azokban az országokban is, ahol a törvény betűje elvileg megfelelő védelmet tenne lehetővé – magyarázta Eva Joly, a korrupció elleni küzdelem egyik európai vezéralakja október elején a Párbeszéd Magyarországért közérdekű bejelentőkről tartott konferenciáján. (A zöld párti, francia Európai Parlamenti képviselő – aki egyébként tagja a Sólyom László által létrehozott Bölcsek Tanácsának is – korábban vizsgálóbíró volt Franciaországban, ő tárta fel az egyik legnagyobb francia olajvállalat, az Elf Aquitaine korrupciós ügyeit, halálos fenyegetések közepette.)
Jó példa a közérdekű bejelentők kiszolgáltatottságára és üldöztetésére, valamint a bejelentővédelmi törvények hatékonyságára-hatékonytalanságára Antoine Deltour esete. Deltour egy 28 éves francia férfi, Luxemburgban a PwC adótanácsadó cégnél dolgozott 2010-ig, aztán gondolt egyet, lefénymásolt több száz adóelkerülő visszaélésre utaló dokumentumot, majd odaadta a sajtónak. És most nagy bajban van.
Ő lett a fő közérdekű bejelentő, akinek köszönhetően kiderült, milyen elképesztő mértékben csalnak el adót Luxemburg segítségével a legnagyobb multinacionális cégek. Ez volt a 2014 novemberében kirobbant luxemburgi adóbotrány, más néven LuxLeaks: az amerikai székhelyű Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) több mint 40 nagy lappal együttműködve több száz luxemburgi adóhatározatot tett közzé, amit decemberben egy újabb csomag közzététele követett.
A LuxLeaksből világméretű botrány lett. A lényege az volt, hogy Luxemburg 2002 és 2010 között hatalmas összegű adóelkerülést tett lehetővé több mint háromszáz multinacionális nagyvállalatnak, és ezzel sokmilliárd eurós kárt okozott az unió többi tagállamának. A luxemburgi adóelkerülést eddig is lehetett sejteni, de tavaly azért lett belőle nagy ügy, mert 28 ezer oldalnyi, oknyomozó újságíróknak kiszivárogtatott dokumentumból derült ki, hogy a globális adótanácsadó cégek közreműködésével Luxemburg személyre szabott, kedvezményes adómegállapodásokat kötött multinacionális cégekkel.
A nagyvállalatok azzal jártak jól, hogy máshol keletkezett jövedelmüket luxemburgi, többnyire tényleges tevékenységet nem végző leánycégekhez csatornázták át, és rendkívül alacsony effektív adókulccsal adóztak utána. A dokumentumokban olyan cégek szerepelnek, mint például az IKEA, az Apple, az Amazon, a Pepsi, az AIG, a Heinz, a Caterpillar, a Deutsche Bank, gyógyszercégek vagy éppen a Disney. Voltak olyan cégek, amelyek az eufemisztikusan szólva „adóoptimalizálásnak” köszönhetően se a működésük országában, se Luxemburgban nem fizettek adót, de sok olyan is volt, amely 1 százalék alá tudta csökkenteni a Luxemburgba csatornázott haszon utáni adóterhet.
A luxemburgi hatóságok gyorsan léptek: Deltour ellen egy hónappal a botrány kirobbanása után büntetőeljárást indítottak lopás, üzleti titok megsértése és adatokhoz való engedély nélküli hozzáférés miatt, és 5 év börtönnel és 1 millió 250 ezer eurós (úgy 400 millió forintos) pénzbüntetéssel fenyegetik. Deltour mellett más PwC-s dolgozó és a másik három globális adótanácsadó cég, az Ernst&Young, a Deloitte és a KPMG dolgozói és volt dolgozói is közreműködtek a kiszivárogtatásokban. 2015 januárjában a luxemburgi hatóságok egy másik kiszivárogtató ellen is eljárást indítottak, aki szintén a PwC dolgozója volt. Ő nem állt ki a nyilvánosság elé. Idén áprilisban Luxemburg szintet lépett, és már a sajtószabadság kérdését feszegeti, ugyanis eljárást indított egy francia újságíró, Édouard Perrin ellen is, akinek Deltour átadta a dokumentumokat. A botrányban érintett vállalatokkal viszont nem történt semmi.
Blokkol a politika
Mégis van eredménye, haszna Deltour bátorságának és annak, hogy lelkiismeretére hallgatott. Antoine Deltour kiszivárogtatásának köszönhetően az Európai Parlament bizottságot állít fel, amelynek az a feladata, hogy megvizsgálja, mekkora probléma az adóelkerülés, és miért nem történt semmi évtizedeken át. A botrány miatt lehet, hogy az Európai Bizottság is arra fog kényszerülni, hogy olyan szabályozást javasoljon, amely korlátozná az adóelkerülés lehetőségeit a tagállamok között. Egyre érik az elhatározás az EU és az Egyesült Államok vezetőiben, hogy a multicégek kacskaringós adóelkerülő, adóminimalizáló praktikáit visszaszorítsák, a minap akciótervet fogadtak el ezzel a céllal.
De az optimista várakozásoknak van egy gyenge pontja: az adóelkerülési trükkök Jean-Claude Juncker 18 évig tartó luxemburgi miniszterelnöksége idején folytak, és Juncker éppen tavaly lett az Európai Bizottság elnöke. Ettől még a bizottság nem biztos, hogy el tudja kerülni a változtatást az adóelkerülésben, a közérdekű bejelentők védelme viszont kevésbé valószínű, hogy javulni fog.
Eva Joly a konferencián elmondta azt is, hogy az Európai Parlament képviselői hiába tesznek újra és újra javaslatot az Európai Bizottságnak, hogy készítsen uniós szintű szabályt a közérdekű bejelentők védelmére, a bizottság állandóan blokkolja a kezdeményezéseket. Szerinte ennek egyértelműen a politikai akarat hiánya az oka, és az Európai Unió nem a közérdek védelmén dolgozik. A bejelentők védelme helyett a bizottság inkább a titkosítás irányába lépne, éppen olyan szabályozás készül, ami lehetővé tenné, hogy titokban lehessen tartani a közérdekű bejelentők által fellebbentett ügyeket.
Magyarországon is hasonlóan félszegen állnak hozzá a politikusok a közérdekű bejelentők védelméhez. Már 2009-ben született egy törvény a védelmükről, de soha nem alkalmazták, ugyanis a legfontosabb elem, a védelmet ellátó új hatóság soha nem jött létre. 2013-ban egy teljesen új törvényt hozott a parlament, tele szépen szóló szlogenekkel, ésszerű jogi lehetőségek nélkül. „Most lényegében a közérdekű bejelentők védelmének teljes hiánya van Magyarországon. Az erről szóló törvény látszatmegoldás csupán” – mondta az október eleji konferencián Ligeti Miklós, a Transparency International jogásza.
Nekünk megérné védeni a bejelentőinket
A civilekre marad a támogatás |
Szabályozás híján a közérdekű bejelentők védelme a társadalomra, a civilekre marad. Eva Joly szerint nem lehet várni a szabályokra, konkrét tettekre van szükség, a környezet, a civil szervezetek segítsége nagyon fontos. Konkrétan: munkát kell ajánlani ezeknek az embereknek, és az ügyvédeknek ingyenesen kell védeniük őket. Emellett az is fontos, hogy nyilvánosan is kiálljanak mellettük. Eva Joly mesélt például egy közérdekű bejelentőről, aki a bankszektorbeli sok ezer eurós fizetése után ma pár száz eurós szociális segélyen él. Hiába beszél több nyelvet, hiába ért a szakmájához, senki nem akarja alkalmazni, miután bizonyította, hogy nem lojális a munkahelyéhez. |
Miközben a politikai elit blokkolja a közérdekű bejelentők védelmét, a társadalomnak az lenne az egyik legfőbb érdeke, hogy a mindenkori Horváth Andrások a legnagyobb védelemben részesüljenek. Például pénzt spórolhatnánk velük, ugyanis ők az első számú védelmezőink a korrupcióval szemben. De az is gyakori a politikusok és/vagy a cégek által titkolt visszaélésekben, hogy nemcsak nagyon sok pénz, hanem emberéletek is múlnak rajtuk.
Egy közelmúltbeli példa Franciaországból az azbesztbotrány. Az elmúlt években zajlott egy per, melyben azbesztkárosultak a nyolcvanas években kormányzó politikusokat pereltek be, ugyanis építőipari érdekek miatt késleltették az azbeszt használatának csökkentését, valamint a munkások védelmét előíró európai irányelv átültetését a francia jogrendszerbe. Ezzel évekkel meghosszabbították az azbeszt használatát. Az előrejelzések szerint 2025-ig 100 ezer ember esetében lesz a halál oka az azbeszt, ugyanis rákot okoz. A megvádolt szocialista párti elnököt 2013-ban felmentette a bíróság az emberölés vádja alól.
Számos hasonlóan súlyos esetet lehetne még sorolni a világból, olyanokat is, amelyeknek egy közérdekű bejelentő megjelenése vetett véget. Ilyen volt például a Tuskegee Szifilisz-kísérlet, amely 40 éven át zajlott az Egyesült Államokban, a szövetségi közegészségügyi szolgálat keretében. A kísérletben 600, szegény, szifiliszes vidéki afroamerikait hagytak kezeletlenül, pedig a gyógymódot időközben feltalálták. Több százan meghaltak, 40 nő elkapta a betegséget, és 19 gyerek szifilisszel született. A kísérletet egy ott dolgozó, Peter Buxtun buktatta be 1972-ben, miután a sajtóhoz fordult. Előtte éveken át a szervezeten belül próbált valamit elérni, de mindig lesöpörték az asztalról a panaszait.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
