Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Húszezer forintnyi büntetést kapott a Szent Márk téren rollerező kisfiú apja.
Egy rollerező ötéves miatt büntetett a rendőrség Velencében: 66,8 eurós, azaz 21 ezer forintos bírságra ítélték a fiú apját, mert a gyerek a Szent Márk téren játszott.
"Persze a Szent Márk tér nem játszótér, de azért egy ötéves nem tud nagy károkat okozni" - kommentálta az esetet Monica Sambo szociáldemokrata ellenzéki politikus, aki kritizálta Luigi Brugnaro polgármester zéró tolerancia politikáját.
Velencében nemrég szigorodtak a szabályok, annyira tiltakoztak a helyiek amiatt, hogy a turisták élhetetlenné teszik a várost. A következő három évben tilos megnyitni olyan új gyorsétkezdét vagy más vendéglátóipari egységet, amely köztéren fogyasztható ételeket, például kebabot vagy pizzát kínál. Azt akarják megakadályozni, hogy a turisták a hidakon vagy a templomok lépcsőjén piknikezzenek és összekoszolják a várost. A jelenleg is üzemelő ilyen helyeknek kötelező eltakarítaniuk az utcáról minden esetleges ételmaradékot, papírfecnit és a cigarettacsikk-gyűjtőket is.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.