Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Migránsmentes Magyarország? Korántsem: 2016 óta meredeken emelkedik az EGK-ból érkező munkavállalók száma. Ők tehát külföldi születésű munkavállalók, azaz migránsok, akik kihasználva az EU-s szabályokat, Magyarországra jönnek dolgozni.
Nemrég közzétette legfrissebb statisztikáit a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH), elég nagy késéssel, mivel a legutóbbi összesítést még áprilisban rakta ki a hivatal. A most kirakott számok a szeptemberig tartó 2018-as időszakra, vagyis az első 8 hónapra vonatkozó adatokat mutatják.
Ezek alapján ma Magyarországon 1723 menekült, 1939 oltalmazott és 74 befogadott ember él, illetve szeptemberig ennyi okmányt adott ki a hivatal – lehetséges, hogy ezek az emberek továbbálltak azóta.
Regisztrációs engedélyből 121 166-ot adtak ki összesen, ezt azon EGK-s állampolgároknak kell kiváltani, akik 3 hónapnál tovább tartózkodnak itt. Akik ennél is hosszabban, azok állandó tartózkodási kártyát kell kiváltsanak – ebből 17 519 volt. Ez ezerrel kevesebb, mint 2017 ugyanezen időszakában volt, de a regisztrációs engedély 9000-re több, azaz többen jönnek Magyarországra folyamatosan – leginkább dolgozni, tanulni. Ez a szám 2016 óta folyamatosan megy felfele, 37 352 volt 2016-ban, innen nőtt meg 85 182-re (a 121 ezres számban a korábban kiadott engedélyek is benne vannak). Ez a kérelmek száma, de úgy tudjuk, ez egy regisztrációs automatizmus, ezeket nem szokta a hivatal visszadobni.
Azaz egy Szombathely plusz környékbeli falvak lélekszámával megegyező tömeg akart Magyarországon hosszabb időt tölteni: 43 551 akart dolgozni, 23 914 pedig tanulni, a többi családi együttélés, jövedelemszerzés, egyéb cél érdekében próbálkozott.
Ezzel megdőlt az a nem teljesen őszinte kormányzati állítás, hogy a hiányzó munkaerőt nem külföldiekkel akarja a kormány pótolni, hanem majd a születésszám felkorbácsolásával oldja meg a feladatot.
Érdekesség, hogy az év első kilenc hónapjában összesen hét európai adott be menedékkérelmet, hozzájuk csatlakozott novemberben Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő, aki jelenleg is Budapesten tartózkodik az utóbbi napok hírei alapján. Meredeken zuhan az európai menedékkérők száma: 2016 azonos időszakában még 614, 2017-ben pedig 42 fő adott be menedékkérelmet Európából.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.