Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen
Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.
Folyamatosak a tüntetések a rabszolgatörvény néven ismert jogszabály ellen, a demonstrálók többször összecsaptak a rendőrökkel, akik könnygázt vetettek be. Az egész azzal kezdődött, hogy szerdán a parlamentben az ellenzék megpróbálta meggátolni a Fideszt abban, hogy megszavazzák a törvényt, az ülés botrányba fulladt, de a túlóratörvény átment. Azóta eltelt három nap, utcán az emberek. (A következő tüntetés vasárnap lesz.)
A Paks-Press megkérdezte a történtekről Süli János paksi bővítésért felelős minisztert. „Az elmondható, hogy a túlóra a munkáltatónak sem olcsó, hanem drágább, és csak akkor rendelik el, ha szükséges. Én harmincegy év munkahelyi vezető tapasztalata alapján szavaztam meg a törvényt.” Süli dolgozott az atomerőműben, felemlegette tapasztalatait.
De például az atomerőműben többször előfordult olyan eset, amikor a kollégákat éppen arról kellett lebeszélni, hogy további túlórákat vállaljanak. Mindenkinek vannak céljai, amit csak több pénzzel lehet megvalósítani. Az atomerőműben kifizetik a túlórákat, és nem három év múlva, és az erőműben nagyon is jól fizet a túlóravállalás.
A tüntetésekről azt mondta:
Ami az elmúlt napok tüntetés- és felfordulássorozatát illeti, azt mondhatom, hogy én nem munkásokat látok a Parlament előtt, vagy az utcákon, hanem fiatalokat, akik szerintem egy napot se dolgoztak eddig.